Binotto elismerte, tényleg nem közösen döntöttek Vettellel, de...

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elismerte, hogy a Sebastian Vettellel való szakításuk valóban a csapat döntése volt kizárólag, azonban erősen hozzájárult a hirtelen kialakult helyzet ehhez.

Charles Leclerc, Ferrari, Mattia Binotto, and Sebastian Vettel, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari, Mattia Binotto, and Sebastian Vettel, Ferrari

Ferrari

Amikor a Ferrari május közepén bejelentette, hogy 2020 végétől nem tartanak igényt Sebastian Vettel szolgáltatásaira, Mattia Binotto úgy fogalmazott: „Ezt a döntést Sebastian és én közösen hoztuk meg, és mindkettőnk szerint ez a helyes.”

A Scuderia azonban nem csak a rajongókat és a szakértőket lepte meg a bejelentéssel: Vettel maga sem számított arra, hogy egyhamar távozik az olaszoktól. Binotto egy telefonhívásban tájékoztatta a csapat döntéséről a négyszeres világbajnokot, akit korábban többször biztosítottak arról, hogy ő az első számú pilóta.

Még több F1 hír:

„Egyáltalán nem volt semmilyen tárgyalás, még ajánlatot sem kaptam.” – mondta el tegnap a média képviselőinek a 33. születésnapját ma ünneplő Vettel. Ma Binotto is megszólalt a témában: „Télen a magánbeszélgetéseinken valóban mondtam neki, hogy ő az első nálunk. Sokan kopogtattak nálunk, hogy lenne-e lehetőség hozzánk igazolni, de nem tágítottunk, Sebbel akartuk folytatni.”

„Azóta azonban a járvány teljesen felborította a dolgok menetét, nem csak a motorsportban és az F1-ben. Újabb változások vannak a költségvetési plafonban és az új szabályzat egy évet csúszott. Ráadásul a szezon sem kezdődhetett el, így Sebastiannak nem volt esélye bizonyítani, mennyire szeretne velünk maradni, ez igen szerencsétlen fejlemény számára.”

„A vesztegzár alatt a Ferrarinál átgondoltuk a helyzetet, és ezt a döntést hoztuk, vállaljuk érte a felelősséget. Elmondtuk neki és meg volt lepődve, erre emlékszem, ami teljesen normális dolog. Elfogadta a dolgot, de valószínűleg máig bántja valamennyire, amit megint meg tudok érteni.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy a Ferrarin belül egyértelmű feszültség van az ügy miatt, Binotto továbbra is dicséri Vettelt és az öt év alatt a csapatnak nyújtott dolgait: „Szerintem remek időszak volt ez az öt év, lesz hat is 2020 végére. Ő egy igazi bajnok, de egy remek ember is.”

„Szerintem nálunk mindenki, a rajongók, a kollégáink, mind élveztük a közös munkát. Szerintem ezt tiszteletben kell tartanunk. Én személyesen is nagyra becsülöm őt, személyesen és munkatársként is, és ezt annak ellenére mondom, hogy a döntésünk nem feltétlenül ezt mutatja.”


Egy hivatalos videó arról, hogy hogyan állt össze a Ferrari nagyon különleges 2020-as F1-es bemutatója, amit ezúttal nem Maranellóban rendeztek meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes továbbra is monitorozza az FIA és a Ferrari-motor ügyét
Következő cikk Wolff a DAS-ról: Érzékeny helyzetben vagyunk, nem akarunk nagy vitát vasárnap…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország