Bereznay: Gyorsabb vagyok, mint az esport-világbajnok

Az F1 Esports Pro Series 2020-as idényében az ötödik helyen végzett egyéniben Bereznay Dániel, aki a szezonzáró apropójából egy videót is készített, amelyben többek között azt is elmondja, miért tartja magát gyorsabbnak az első helyen végző Jarno Opmeernál, és miért végzett ennek ellenére mögötte.

Bereznay Dániel, Alfa Romeo eSport Team

A héten ért véget az F1 Esports Pro Series, vagyis a Forma-1 virtuális világbajnoksága, amelyen ezúttal is egy magyar résztvevő volt, Bereznay Dániel, aki 2018-ban a második, 2019-ben a harmadik lett az egyéni pontversenyben.

Dani erre az évre is maradt az Alfa Romeo csapatánál, csapattársnak pedig Jarno Opmeert kapta meg. Ebben a szezonban a 12 verseny egyikén sem tudott győzni a magyar versenyző, azonban 5 dobogós helyezést is gyűjtött: a bahreini és a belga pályán második, a kínai, a brit és a brazil aszfaltcsíkon pedig harmadik lett, így összetettben az 5. helyen végzett, míg csapattársa világbajnok lett, a konstruktőri bajnokságban pedig a másodikak lettek a Red Bull mögött.

Még több hír:

Az idény végeztével Bereznay egy videót is készített a YouTube-csatornájára, amelyben elmondja, hogy csapattársával, Jarno Opmeerral ugyanolyan beállításokat használva gyakoroltak együtt, és a 12 pályából 8-szor Dani volt a gyorsabb. Szerinte hiába gyorsabb ő csapattársánál, mégis Opmeer a jobb versenyző, mivel ő kevésbé izgul a versenyeken, mint Dani.

A videójában arról is beszél, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az esport-versenyzőknek (idén 230 ezren neveztek a bajnokságba), a mezőny pedig végtelenül szoros: a brazil időmérőn az első 10 helyezett 84 ezredmásodpercen belül volt egymáshoz képest. A teljes videót alább lehet megtekinteni, amelyben arról is szót ejt, hogy a szezonzáró után 1-1,5 órán keresztül sírt.

Sainz először pirosban (kép)


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bereznay dobogóval, Opmeer bajnoki címmel zárta az F1 Esports Pro Series 2020-as szezonját!
Következő cikk Világelső kezdeményezés: valódi pontokat kapnak a GT pilóták az Esport versenyeken elért eredményeikért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország