Bajba kerülhet aerodinamikája miatt a Ferrari

Egy bennfentes olasz újságíró szerint a maranellóiak rendkívül magabiztosak a 2022-es erőforrásukat illetően, ugyanakkor az aerodinamikai kialakítás miatt kétségek merültek fel a patinás alakulatnál.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Davide Cavazza

A pocsékul sikerült 2020-as esztendő után, amikor jobbára a pontszerző helyekért is meg kellett küzdeniük, a Scuderia Ferrari tavaly már mutatott biztató életjeleket. Pilótáik két pole pozícióval és öt dobogós helyezéssel zárták a szezont, a gárda pedig a Mercedes és a Red Bull mögött megszerezte a harmadik helyet a konstruktőri pontversenyben.

Ennek az évnek már sokkal merészebb álmokkal vágnak neki, nem titkolt szándékuk ugyanis, hogy visszatérjenek a közvetlen élmezőnybe és Charles Leclerc valamint Carlos Sainz a világbajnoki címért harcolhassanak. Erre minden esélyük meg is van, hiszen a szabályváltozásoknak köszönhetően mindenkinek gyakorlatilag teljesen új autót kellett építenie, ezért az eddigi erőviszonyok is teljesen felborulhatnak.

A jó kapcsolatokkal rendelkező olasz újságíró, Leo Turrini szerint a Ferrarinál igen magabiztosak is a 2022-es erőforrást illetően, ugyanakkor kétségek merültek fel az újonnan kialakított aerodinamikával kapcsolatban. Ez persze a jobbik eset, hiszen az erőforrások fejlesztését 2025-ig befagyasztják, míg az aerodinamikai hibákon menet közben is könnyebben lehet korrigálni.

Még több F1 hír:

A maranellóiaknál száz százalékig biztosak benne, hogy a motorteljesítményükkel felveszik majd a versenyt az élmezőnnyel, annak ellenére is, hogy az üzemanyag-szabályozás is trükkössé tette az erőforrás fejlesztését. Az aerodinamikai fejlesztésekben viszont bizonytalanok, hiszen nincs előttük élő példa, melyik megoldás hozhatja meg végül a sikert és melyik lesz az, amelyik hátrányt okoz a versenytársakkal szemben.

Turrini Quotidiano blogján úgy fogalmazott, a Ferrari fejlesztőinek kételyei vannak néhány innovatív megoldással szemben, egyúttal óvatosságra is intett. Szerinte ugyanis nem szabad túl sokat várni a vörösöktől az idei szezonban, mert reális cél, hogy a konstruktőri vagy akár az egyéni bajnoki címért küzdelemben legyenek.

„Az egészen egyértelmű, hogy ha a szezon első időmérőjén a Ferrari fél másodperccel a Red Bull és a Mercedes mögött lesz, akkor a bajnoki címről szövögetett álmok azonnal szertefoszlanak“ - tette hozzá az olasz újságíró.

A Ferrari egy nappal a Mercedes előtt, február 17-én mutatja be 2022-es autóját, amelyet a tavalyi szezonhoz hasonlóan ezúttal is Charles Leclerc és Carlos Sainz fognak vezetni. A többi csapat leleplezésének időpontja ezen a linken érhető el.

Horner mégsem mehet a Mercedeshez gyárlátogatásra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher szokásos másodéves „ugrása” talán nem történik meg
Következő cikk Csalás miatt vádat emeltek a korábbi Forma-1-es pilóta ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország