Bahrein jövőre is szívesen beugrana Ausztrália helyére

A bahreini pálya igazgatója arról nyilatkozott, hogy szívesen megrendeznék jövőre is a szezonnyitót, amennyiben a melbourne-i szervezők nem vállalják el a szezonnyitó szerepét az idén későre tolódó Ausztrál Nagydíj miatt.

Bahrain F1 start

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Bár legtöbbször az Ausztrál Nagydíj az év első Forma-1-es versenye, tavaly és idén a koronavírus-járvány miatt át kellett írni ezt a forgatókönyvet: 2020-ban Ausztria, 2021-ben pedig Bahrein rendezte meg a szezonnyitót.

Ráadásul Bahreinbe látogatott el a mezőny a szezon előtti tesztekre is, így logisztikailag ez volt a legkedvezőbb megoldás a száguldó cirkusz számára. A pálya igazgatója a RaceFansnek elmondta, szívesen rendeznék meg jövőre is a téli teszteket.

„Emlékszem, hogy 2014-ben is tesztelt nálunk a Forma-1. Ezúttal kicsit rövidebb volt a teszt, mindössze három nap. Remélhetőleg jövőre már egy „valódi” téli tesztnek adhatunk otthont, ahol már az új kocsikat fogjuk látni” – mondta Sheikh Salman bin Isa Al Khalifa, majd így folytatta:

További híreink:

„Az ausztráliai helyzet és a többi tényező ismeretében egyszerűen ésszerű volt, hogy a szezon előtti teszteket és az első versenyt is Bahreinben rendezzék.”

Ausztráliának 2022-ben is megvan az opciója arra, hogy náluk legyen az idény első F1-es versenye, azonban a 2020-as futamot novemberre tolták, így a szervezők túl kevésnek ítélhetik meg a két futam közti időtávolságot.

„A FOM még nem tárgyalt velünk erről, de nagyon szívesen megrendeznénk a szezonnyitót. Azt gondolom, az is jó döntés volt, hogy a téli teszteket és a nyitó versenyt is itt rendeztük. Nem tudom, hogy Ausztrália vagy a többi helyszín hogy áll ehhez a kérdéshez, de azt hallottam, hogy az ausztrál szervezők későbbi időpontot szeretnének” – mondta Al Khalifa.

Hiába Gasly erős időmérős eredménye, Marko szerint Verstappen 2-2,5 tizeddel gyorsabb lett volna…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes kiterjesztett valósággal tenné még jobbá a Forma-1-es csapatát
Következő cikk Jenson Button érdekes információt árult el Sainzról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország