Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy nem Ocon mellett döntött a Mercedes

A Renault versenyzője, Esteban Ocon elmondta, hogy komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy 2020-tól ő lesz a Mercedes egyik versenyzője. A francia erről az ESPN-nek adott interjújában beszélt.

Esteban Ocon, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Esteban Ocon 2016-ban a Manorral mutatkozott be a Forma-1-ben, majd 2017-tól 2018-ig a Force India pilótája volt. Azonban 2018 nyarán a Force India a Lawrence Stroll vezette konzorcium tulajdonába került, a csapathoz pedig 2019-re Stroll igazolt Ocon helyére.

A francia így 2019-re ülés nélkül maradt, és a Mercedesnél volt tesztpilóta. A 23 éves versenyző az ESPN-nek arról nyilatkozott, hogy nagyon közel volt ahhoz, hogy 2020-tól ő legyen a Mercedes egyik pilótája.

Találtál valami olyat, ami közel helyettesíteni tudja az F1-el járó izgalmakat, amíg egy éven keresztül nem voltál a mezőny tagja?

„Nem, közel sem! Az adrenalin, ami ezzel jár… erre csak a Forma-1 képes.”

Nagy űr volt az életedben amiatt, hogy nem versenyezhettél az F1-ben?

Még több hír:

„Igen, egyértelműen. Az életem mindig is a motorsport körül forgott. Mindent ezért áldoztam fel, így természetesen nagy űr tátongott az életemben amiatt, hogy nem versenyezhettem. Csak arra gondoltam, hogy gyorsan vissza akarok térni.”

Mindig biztos voltál abban, hogy 2020-ban visszatérhetsz a mezőnybe?

„Nem, a Forma-1-ben semmi sem biztos. Azt gondoltam, hogy az emberek kicsit elfelejthetnek, ugyanis nem voltam ott a rajtrácson, és az év elején még csendes volt a pilótapiac, ez az idő pedig nagyon hosszúnak tűnt számomra.”

„Rengeteg kérdést tettem fel magamnak, de aztán a Mercedes fantasztikus munkát végzett, és megoldást találtunk. Nagyon keményen dolgoztunk, és végül kiváló lehetőséget találtam a Renault-nál.”

Komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy Lewis Hamilton csapattársa lehetsz?

További híreink:

„Igen.”

Mennyire kerültél közel ehhez?

„Nagyon közel voltam hozzá, az utolsó pillanatig folytak a tárgyalások. De ez már lezárt ügy, most már előre kell tekintenem.”

Hogyan indokolta meg a Mercedes, hogy nem téged választottak?

„Nem akarok belemenni a részletekbe. Talán Totót kellene megkérdezned erről. Szerintem ő volt az egyedüli döntéshozó, de szerintem ő jobban el tudná magyarázni. Nekem azt magyarázta, hogy a fő ok az, hogy még mindig fiatal vagyok, és van időm.”

Szerinted a jövőben még nyitva állhat előtted a Mercedes ajtaja?

„Továbbra is a Mercedes menedzsel, ami eltér a versenycsapattól. De még hosszú jövőm lehet a Forma-1-ben, és biztos vagyok benne, hogy még látni fogjuk egymást. És egyébként sem vagyunk messze egymástól a paddockban!” – mondta Ocon.


Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sok idő, amíg Stroll pénze meglátszik a Racig Point eredményein is az F1-ben
Következő cikk Minden jót kívánt a McLaren Alonsónak: „Mindig a családunk tagja marad”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország