Az óvások miatt nem ismerik el a csapat érdemeit, mondják a Racing Point pilótái

Sergio Perez és Lance Stroll szerint a rivális csapatok óvásai, és fellebbezései miatt nem ismerik el kellően a csapat „elképesztő munkáját,” a 2020-as autójuk elkészítésével kapcsolatban.

Sergio Perez, Racing Point RP20, makes a stop

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Racing Point februárban mindenki megrökönyödésére egy, a Mercedes 2019-es W10-ével nagyon hasonló autóval kezdett neki Barcelonában a téli teszteknek, és az is felháborodást váltott ki, ahogyan bevallották, hogy igen, fényképek alapján másolták le a Mercedes tavalyi autóját.

A sportszabályzat változása miatt azonban kiderült, hogy a listázott elemmé váló fékhűtőcsöveket a csapat jogtalanul használta a Mercedes 2019-es autójáról, így 400,000 eurós büntetést, és 15 pontos levonást kaptak.

A Racing Point jelenleg a 15 pontos levonással együtt is 3. a konstruktőri bajnokságban, de a Renault azt szeretné elérni, ha a csapat össze olyan pontját elvennék, amelyeket az általuk megóvott versenyeken szereztek.

Az Autosport/Motorsport kérdésére, hogy a csapat körüli ügyeknek van-e hatása a teljesítményükre, Sergio Perez elmondta, hogy igazából nincs, de nem tetszik neki, hogy a csapat érdemeit nem ismerik el kellően.

„Ez csak politikai csatározás, amivel a csapatnak most foglalkoznia kell” – mondta Perez. „Látható, hogy elveszik az emberek energiáját, mert sok dolgot kell menedzselniük egyszerre.”

„Bizonyos módon emiatt nem ismerik el kellően a csapat gyárában dolgozókat, akik érintettek voltak ennek az autónak a létrejöttében.”

Lance Stroll, Racing Point RP20, Sergio Perez, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20, Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Emlékszem tavaly még bizonytalanság volt afelől, hogy megváltoztatjuk-e az autó koncepcióját, és rengeteg kérdőjel volt akkor. A döntés hatalmas kockázatokkal járt. A jó hír, hogy végül bevált, de ugyanilyen eséllyel lehetett volna a rossz döntés is, és akkor senki nem beszélne erről.”

„Azért beszélnek rólunk, mert ez sikerült, az autó gyors, és szerintem tisztelnünk kéne azokat, akik fantasztikus munkát végeztek a gyárban, hogy megszülethessen ez az autó.”

Lance Stroll egyetértett Perezzel: „Elveszik a megbecsülést a srácoktól, akik nagyon keményen dolgoztak a télen. Szerintem ha a 14., 15. helyen lennénk, senki sem óvna. nem tartom ezt zavaróan, politikai ügy ez, amit a vezetőségnek kell csinálnia. Én a vezetésre fókuszálok, a többi az csak háttérzaj.”

A Renault addig nem hátrál meg, amíg „kristálytiszta” szabályok nem lesznek a másolással kapcsolatban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Norris szerint a hollandok igazából McLaren-szurkolók
Következő cikk Veszélyes játékot űz Toto Wolff az egykori F1-es versenyző szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország