Az olasz sajtó keményen nekiment a Ferrarinak

A Belga Nagydíjat hamar el szeretné majd felejteni a Ferrari, a kérdés csak az, hogy ez lehetséges lesz-e egyáltalán. Olaszországban már szinte szégyellik a csapat drámaian gyenge teljesítményét. Most viszont következik az első hazai futamuk, Monza.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Ferrarinak tavaly még sikerült nyernie Belgiumban, 2020-ban viszont szembeötlő volt, hogy mennyit esett vissza a csapat az FIA-val való titkos megállapodása óta. Annyira rossz volt a helyzet, hogy még idén általában a mezőny hátsó részében tanyázó Kimi Räikkönen is megelőzte őket az Alfa Romeóval.

Olaszország úgy érzi, hogy szégyenbe hozták. Az tudható, hogy az olaszok szenvedélyesek, és az autósportot, de különösen a Ferrarit nagyon imádják. Ez az azonban a legtöbbször vissza is üt, ha a csapat nem az elvártnak megfelelően teljesít.

Még több F1 hír:

Ha a Ferrari nyer vagy erőn felül hozza az eredményeket, akkor szinte már istenként tisztelik őket, és az éppen aktuális jó eredményt szállító versenyzőt. A másik oldalon viszont, ha nem megy nekik, akkor az olasz sajtó hamar sárba is tudja tiporni a vörös gárdát.

Az idei katasztrofális belga verseny után sem volt ez másképp. „Lassú, gyenge és megbízhatatlan” – írta az olasz La Repubblica. A La Gazzetta dello Sport még ennél is továbbment, és kijelentette: „Az ötletek és a bátorság hiánya. Komoly munkára lesz szükség, de itt az idő a reflektálásra is” – állt a rózsaszín sportújság címlapján.

A helyzet ennél talán csak fájdalmasabb lehet majd, hiszen most a hazai futamuk, Monza következik. A hosszú egyeneseivel „a sebesség temploma” minden bizonnyal szintén nem fogja kidomborítani a Ferrari erősségeit, ha egyáltalán van nekik olyan idén.

Az olasz csapat most kivételesen boldog lehet, hogy nem lesznek nézők a pálya mellett, ugyanakkor az azt követő mugellói fordulón elvileg már néhány ezer szurkoló bebocsátást nyerhet majd a helyszínre. Az lesz a Ferrari történelmi, 1000. Forma–1-es futama…


Kulisszák mögött a Ferrari F1-es bemutatója: SF1000

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardóé lett a leggyorsabb kör, az öröme természetesen nem maradt el (videóval)
Következő cikk Villeneuve: Értelmetlen a Ferrari éve, Alonsót szívesen meghallgattam volna a Belga Nagydíj után!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország