Az FIA közzétette a 2020-as F1-es alkatrészbefagyasztásokkal kapcsolatos módosításokat

Az FIA bemutatta a 2020-as Formula-1-szezon technikai szabályzatának hitelesített komponensekről szóló függelékének módosított változatát, melyeket még májusban tettek közzé először.

Renault F1 Team R.S.20 front wing detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A 22-es számú függelék mutatja azokat az alkatrészeket, melyeken már a szezon kezdetétől nem lehet dolgozni, és hogy melyek azok a komponensek, amelyek az általuk „Mid-2020-nak” nevezett, szezon közepi második ponttól vannak befagyasztva.

Még több F1 hír:

Ez az utóbbi korábban nem volt lefixálva, de az új módosításokkal együtt tisztázásra került, hogy ez a kettes számú pont szeptember 30-ára esik. Emellett a következőképpen rögzítette az FIA a határidőket, melyekig a csapatoknak értesíteniük kell az FIA-t a hitelesített komponensek módosítására kapott zsetonok felhasználásáról:

Július 22. – 1. határidő: „Az FIA értesítésének határideje egy hitelesített komponens módosításáról leírva, milyen alkatrészeket érinthet nagyjából a változás és röviden összefoglalva ennek okát.”

Augusztus 5. – 2. határidő: „Az FIA számára el kell juttatni a hitelesített komponensen és a hozzá kapcsolódó alkatrészeken végrehajtott változtatások teljes listáját.”

Szeptember 21. – 3. határidő: „Az FIA számára el kell juttatni egy részletes tervrajzot a tervezett változtatásokról.”

A szabályzat előző verziójában, amennyiben a módosítások nem érték el a kívánt hatást az elhasznált zsetonokért cserébe, visszafordíthatták azokat a hitelesített komponensek eredeti állapotába.

Az újonnan bemutatott verzió alapján azonban maximum az öt futammal ezelőtti állapotig lehet visszamenni, és amennyiben így tesznek, az újtól „meg kell válniuk.” Ezzel szeretnék megakadályozni, hogy a csapatok cserélgessék a meglévő alkatrészeket.


Az Alfa Romeo F1-es Esport versenyzője az elsők között próbálhatta ki a Forma-1 2020-as játékát, az F1 2020-at, ami hamarosan a munkaeszköze lesz. Érdekességek Bereznay Dániel szemszögéből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Leclerc szomorú napja: ma 3 éve vesztette el az édesapját
Következő cikk Leclerc: A szimulátorozás segített, hogy mentálisan készen álljak a szezonra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország