Az FIA közbelép a delfinezés ellen

Az FIA úgy döntött, hogy közbelép, és intézkedéseket vezet be annak céljából, hogy megszüntesse, vagy legalábbis csökkentse a delfinezést a Forma-1-ben, miközben a következő évek intézkedéseiről is tárgyalnak a csapatokkal.

George Russell, Mercedes W13, Pierre Gasly, AlphaTauri AT03

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az új szabályok bevezetésével ütötte fel a fejét a delfinezés és a pattogás, amelyek komoly fizikai megterhelés elé állítják a versenyzőket, ami Bakuban még a megszokottnál is erősebb formában jelentkezett.

Az azeri hétvégén több pilóta is panaszkodott a fizikai kellemetlenségek miatt, többek között így tett a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és George Russell is, az FIA pedig úgy érezte, lépnie kell az ügyben.

Még több F1 hír:

A sport szabályozó szervének lépésére azért is volt szükség, mivel a delfinezés miatti koncentrációcsökkenés jelentősen megnövelheti a balesetek létrejöttét, illetve sok versenyző mondta azt, hogy hosszú távú fizikai hatásai is lehetnek a jelenségnek.

Az FIA pedig két technikai direktívát vezetett be, amelyeknek célja, hogy rövid távon javítsanak a helyzeten, eközben pedig a csapatokkal is tárgyalnak arról, hogy közép távon hogyan csökkenthetik tovább vagy szüntethetik meg a delfinezést a Forma-1-ben.

A delfinezésre vonatkozó határokat még a harmadik szabadedzés előtt fogják meghatározni, és ha egy csapat nem tud biztonságosnak ítélt beállításokkal szolgálni, akkor 10 mm-t kell emelniük a hasmagasságon. Ha pedig így sem éri el a határértéket valamelyik kocsi, akkor azt ki is zárhatják.

A Mercedes apró fejlesztése, ami megmutatja, nem foglalkozhatnak csak az autó pattogásával...


Az idei Le Mans-i 24 órás sem múlt el kicsúszások és komolyabb törések nélkül, most pedig mindegyiket megnézheted az alábbi videóban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: A szimulációk szerint Leclerc könnyedén legyőzte volna Verstappent
Következő cikk F1.com: Leheletnyi különbség a top 2 között az erősorrendben, Hamilton és Alonso javított!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország