Az FIA figyelni fogja a veszélyesen lassú köridőket az Azeri Nagydíjon

Az FIA Forma-1-es versenyigazgatója, Michael Masi egy apró módosítással próbálja megakadályozni, hogy a 2021-es Azeri Nagydíj szombati időmérőjén veszélyesen nagy dugók alakuljanak ki az utolsó szektorban a versenynaptár leghosszabb egyenese előtt.

Track atmosphere

Track atmosphere

Mark Sutton / Motorsport Images

Masi a hétvégék előtti szokásos versenyigazgatói jegyzékében jelentette meg a módosítást, miszerint az időmérő folyamán kiemelt figyelemmel fogják keresni a kirívóan lassú köridőket, és külön kiemelte, a 17-es és a 20-as kanyar közötti területet, ahol monitorozzák majd az autók minimumsebességét.

A változtatás célja, hogy a pilóták ne lassítsanak le túlságosan a pálya egyik leggyorsabb, de rossz látási viszonyokkal rendelkező szakaszán, miközben helyet próbálnak hagyni egy másik versenyző mögött a mért körül előtt.

Masi a módosítást a sportszabályzat 27.4-es cikkelyére alapozza, amely a feleslegesen, és veszélyesen lassú vezetést tiltja meg, amely „potenciálisan veszélyes lehet egy másik versenyzőre, vagy bármelyik másik emberre.”

Még több F1 hír:

A 17-es és a 20-as kanyar közötti pályarésszel kapcsolatban hozzátette, hogy „Az edzések során a pilóták nem használhatják a 17-es és a 20-as kanyar közötti területet arra, hogy üres területet alakítsanak ki maguknak. Amennyiben valaki így cselekszik, az ügye a sportszabályzat 27.4-es cikkelyének megsértése miatt a versenybírók elé kerül.”

A biztonsági kockázat mellett fennáll annak a veszélye is, hogy megismétlődik az elmúlt két évben Monzában látott vonatozás, ahol megfelelő szélárnyékot kerestek maguknak a pilóták a mért körük megkezdése előtt.

Hamilton és a Mercedes rendezték soraikat Baku előtt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megérkezett Bakuba Valtteri Bottas
Következő cikk Vettel: még korai megmondani, hogy Monaco áttörés volt-e

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország