Az F2-es bajnok soha nem versenyzett más olyan gyors pilóta ellen, mint Leclerc

Az F2-es bajnokság győztese, Nyck de Vries nagyon elismerően nyilatkozott a Ferrari monacói versenyzőjéről, akit kiemelkedően gyorsnak tart, bár nincs igazi összehasonlítási alapja, mivel Lewis Hamilton és Max Verstappen ellen már nem versenyezhetett.

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastien Vettel, Ferrari and Carlos Sainz, McLaren

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastien Vettel, Ferrari and Carlos Sainz, McLaren

Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc minden bizonnyal arra született, hogy versenyezzen, mert már egészen fiatalon rendkívül gyors volt, és a Ferrarinál igen hamar megkapta a lehetőséget. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy a második szezonjukban Maranellóban dolgozhattak tovább.

Még több F1 hír:

Leclerc sokat nem várt azzal, hogy az Alfa Romeo után a gyári Ferrarinál is letegye a névjegyét. Sebastian Vettel a négy világbajnoki címe és a nagy tapasztalata ellenére nem bírt az ifjú monacóival, akinek ugyan szintén voltak hibái, több pontot gyűjtött.

A 22 esztendős pilóta a 7 rajtelsőségével is felhívta magára a figyelmet. Nála több pole-t senki sem gyűjtött 2019-ben, de ezeknek a sikereknek a legnagyobb részét nem tudta győzelemre váltani.

A teljesítménye azonban így is lehengerlő volt, tekintve azt, hogy milyen fiatal. Nagyon nagy benne a potenciál, amit a Ferrari egy sok évre szóló szerződéssel hálált meg. Ez pedig több mint jelzésértékű volt a részükről.

 

Fotó készítője: Alastair Staley / Motorsport Images

Nyck de Vries, aki a harmadik F2-es szezonjában nyerte meg a bajnokságot, nagyon elismerően nyilatkozott a társáról. A Formula E-be igazolt tehetség azt mondta, soha nem volt gyorsabb pilóta Leclerc-nél, akivel eddig versenyzett.

„Ő a leggyorsabb versenyző, akivel versenyeztem.” - idézte az F2-es bajnok Heldennek adott nyilatkozatát a GP Blog. „A kivételes alkalmazkodóképessége különbözteti őt meg egy jó versenyzőtől.”

Mivel Vries soha nem versenyezhetett Max Verstappen ellen, nincs igazi összehasonlítási alapja a holland és a monacói között. Lewis Hamilton is ebbe a körbe tartozik, de azt a 25 esztendős holland is látja, hogy mire képes a címvédő, aki a hetedik F1-es címére hajt.

„Rendkívül gyors. Sajnos nehéz összehasonlítást végezni, és valószínűleg soha nem fogjuk tudni kideríteni, hogy melyik pilóta áll a lista élén.” - mondta Vries az Instagramon folytatott élő interjúja során.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat és Gasly is túl korán kapta meg a lehetőséget a Red Bullnál
Következő cikk Bottas és az idei F1-es világbajnoki cím: Most vagy soha?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország