Az F2 és az F3 is változtat 2022-re a pontrendszeren

A következő szezontól az F2 és az F3 az idei három helyett két futamot rendez majd egy hétvégén és ennek következtében a pontok elosztása is megváltozik.

Start action, Oscar Piastri, Prema Racing, Theo Pourchaire, ART Grand Prix Jehan Daruvala, Carlin leads

Fotót készítette: James Gasperotti / Motorsport Images

A Motorsport Világtanács jóváhagyásától függően a Forma–1 nevelősorozatai bejelentették a pontrendszer javasolt módosításait, miután a közelmúltban megerősítették a jövő évi verseny- és formátumváltozásokat.  Több nagy pálya is helyet kapott a naptárban, köztük a Hungaroring is.

A legnagyobb változás a sprintversenyek pontozását érinti, bár az F2-ben továbbra is az első nyolc helyezett kap pontot, de kevesebb pont kerül kiosztásra, mivel a sorozat 10-8-6-6-5-5-4-4-3-2-1-es rendszert alkalmaz a jövőben. Az idei szezonban a győztes 15 pontot kapott és a nyolcadik helyig hasonló ütemben csökkentek a kiosztott pontok. 

Az F3-ban továbbra is az első 10 hely után jár pont, de aa jelenlegi helyett 10-9-8-7-7-6-5-5-4-4-3-2-1-es rendszer lesz érvényben. Az idei szezon folytatásaként a sprintfutam rajtrácsán az F2-ben az első 10, az F3-ban pedig a pénteki kvalifikáció első 12 helyezettje kerül felcserélésre. 

Még több F1 hír:

A kvalifikációs eredmények alapján alakul majd ki a vasárnapi fő futamok rajtrácsa. 

A pole pozíciót szerző pilóta azonban csak két pontot kap az idén alkalmazott négy helyett. A leggyorsabb körért is jár majd egy pont, de csak annak a pilótának, aki az első 10-ben végez. A vasárnapi fő futam pontkiosztása változatlan marad az idei szezonhoz képest, az F1-ben alkalmazott 25-18-15-12-12-10-8-6-4-2-1-es struktúra marad érvényben.  

 

A változások eredményeként jövőre egy versenyző egy versenyhétvége során maximum 39 pontot szerezhet. A változások azt követően érkeztek, hogy mindkét bajnokság a múlt héten közzétette 2022-es versenynaptárát. 

Az F2 rekordszámú, 14 fordulós bajnokságban 28 futamot rendeznek majd, többek között Imolában, Spa-Francorchamps-ban, a Red Bull Ringen, Zandvoortban, a Hungaroringen és Barcelonában, amelyek nem szerepeltek a 2021-es menetrendben.  

Az F3 is ellátogat Imolába és Monzába a megnövelt, kilenc fordulós versenynaptár részeként. 

Hamilton és Verstappen kemény csatája Austinból (videó) 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme az F2 és az F3 2022-es versenynaptára: visszatér az F2 a Hungaroringre!
Következő cikk „Piastrinak és Svarcmannak is ott a helye az F1-ben”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország