Az F1 történelme nem lehet „kényszerzubbony”

Chase Carey figyelmeztetett, hogy nem lenne jó, ha a Forma–1 történelme és hagyományai „kényszerzubbonyként” szolgálnának, melyek nem engedik, hogy a sorozat változtatásokat hajtson végre a formátum terén.

Chase Carey, Chairman, Formula 1

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Már jó ideje téma a fordított rajtrácsos sprintversenyek bevezetése, melyek az időmérőt váltanák fel bizonyos helyszíneken. 2020-ra a Mercedes ellenkezése miatt nem vezették be azokat, és hiába lesz egyszerűbb a jövőben az új változtatások elfogadása, azóta nőtt az ellenzők száma.

Az év végén leköszönő elnök-vezérigazgató, Chase Carey elmondta, hogy ugyan a változtatások nem vennék ki jól magukat a hagyományokhoz ragaszkodó szurkolóknál, a más sportoknál látott példák azt mutatják, hogy előnyösek is lehetnek.

„A legtöbb sportnál, amikor változások kerülnek szóba, akkor a keménymagot alkotó rajongók nem akarnak ilyesmiket” – mondta Carey az F1 Beyond the Grid podcastjában.

Még több F1 hír:

„A Major League Baseballban, amikor kijelöltek egy ütőt, senki sem szerette azt. Az NBA-ben lefektették a hárompontos vonalat, de az sem tetszett a fanoknak. Csapatokat adtak hozzá a rájátszáshoz, és korábban a liga bajnoka a World Series-ben játszott, most meg 16 csapat vett részt a küzdelmekben.”

„A legtöbb esetben, nem mindegyikben, de a legtöbb esetben ezeket a változtatásokat pozitívan fogadták végül, amelyek friss energiát és friss megközelítést hoztak.”

„Óvatosnak kell lenned, nehogy felvizezd a sportot, és el kell ismerned a történelem fontosságát, és azt, ami a sportot különlegessé tette, de nem szabad, hogy ez kényszerzubbonnyá váljon, amely nem teszi lehetővé, hogy szóba kerüljenek a változtatások, amelyek valóban növelhetik az élményt a szurkolók számára.”

Ross Brawn sportigazgató a monzai futam után ismét felhozta a fordított rajtrácsos ötletet, az új Concorde-szerződés aláírásával pedig majd nem lesz szükség mindenki beleegyezésére, elég lesz csak a minősített többség egy-egy változtatás életbe lépéséhez.

Cars line up on the grid before the start of the race

Cars line up on the grid before the start of the race

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Azóta viszont egyre több csapat áll be a Mercedes mellé, és a pilóták közül is sokan kifejtették, hogy ez a formátum csökkentené a győzelmek értékét. Carey azért kihangsúlyozta, hogy a formátummal kapcsolatos változtatások „közös döntések” lennének, és hogy az F1 „nem fogja ráerőltetni” azt a csapatokra.

„Vegyük sorra az érveket, végezzük el a házi feladatot, és legyen egy őszinte megbeszélés mindenki bevonásával. Itt fontos, hogy legyen egyfajta partnerségi szellem, és ne csak azt vegyük figyelembe, hogy ez jó vagy rossz a csapatomnak, hanem inkább azt, hogy milyen lenne ez a sportnak, aztán pedig meghoznánk a megfontolt döntést.”

„Ez egy olyan döntés, amelyről azt érezzük, hogy tiszteletben tartja a sportot és jobb versenyeket eredményez? A végén igazából csak ez számít. Nem minden rajongó fogja szeretni, sosem lehet elérni a 100 százalékot, ezért kell átgondolni, hogy ez összeségében javíthatja-e a sportot.”

„Anélkül, hogy úgy tűnne, hogy csak a levegőbe lövöldözünk az ötletekkel, mindig arra kéne törekednünk, hogy új irányokat vegyünk figyelembe, melyek segítségével a sport érdekesebb és izgalmasabb lehet a szurkolók számára” – zárta mondandóját Chase Carey.

Nem véletlen, hogy megint Nico Hülkenberget válaszotta a beugrásra a Racing Point


Thinking Forward: Interjú Bob Bellel, a Renault egykori csapatfőnökével

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton fizetéssel kapcsolatos elvárásai miatt nincs még új szerződés – sajtóhír
Következő cikk Hülkenberg a "jeges víz" után most türelmesen várakozik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország