Az F1-es újonc imádkozott, hogy ne pördüljön meg, de csak megpördült

Alexander Albon azonban örül annak, hogy nem lett nagyobb gondja, és végül rengeteg kört tudott megtenni a Toro Rosso-Hondával.

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 stops on track

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Albon, aki a keddi tesztnapja előtt csak pár kilométert vezethetett F1-es autóval, lemásolta Kimi Räikkönen hétfői mutatványát. A finn szintén az első körének a legelején csúszott ki, és ásta el magát a kavicságyban.

Még több F1 hír:

A fiatal thai versenyző szinte ugyanott tette ezt meg, pedig előtte végig arra gondolt, hogy nehogy kiforogjon.

„Vicces, mert előtte arra gondoltam, hogy ez nehogy megtörténjen… Majd pontosan ezt tettem. Tényleg vicces, mert akkor már tudtam, hogy ez mivel járhat, látván, hogy a rendkívül tapasztalt Kimi is kiforgott az installációs körén. Tudtam, hogy mit nem akarok, de…”

„A probléma az, hogy ilyenkor még nagyon hideg van odakint. Normál esetben azt gondolja az ember, hogy lassan kell menned, de amikor így teszel, akkor a gumik nem melegednek fel és szinte kiszámíthatatlanná válnak. Olyan, mintha jégen vezetnél. Nagyon nehéz a legelején, főleg egy 5°C-os pályán, miközben az autót sem ismerem igazán.”

„A volán mögött ülve persze ilyenkor tartasz attól, hogy megpördülsz, és nagyobb is rá az esély. Megtörtént, de szerencsére nem történt komolyabb baj.”

Albon nagyon élvezte a tesztnapját, aminek a végén a negyedik időt autózta a szuperlágy gumikon 132 körrel a neve mellett.

„Minden egyes megtett kilométert élvezek, mert ilyenkor valami újat tapasztalok. Nagyon sokat kell még tanulnom, de a mai nap után sokkal tapasztaltabbnak érzem magam, mint eddig bármikor. Rengeteg dolgot tanulsz meg, nemcsak az autóban, hanem a garázsban is a mérnökökkel való munka során. Fantasztikus dolgok ezek, de ez még az út eleje, és tudom, hogy sokkal jobb leszek ennél.”

„A köridők most kevésbé fontosak, de nyilván jó dolog kipróbálni az új gumikat is, amik elég gyorsak. Jó érzés így vezetni, ám a megtett kilométer sokkal fontosabb. Végül rengeteg kört tettünk meg, amiért hálás vagyok a Toro Rossónak. Azt hiszem, minden oldalról jó munkát végeztünk, és a Honda motorja is kiválóan működött. Várom a folytatást.”

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 stops on track
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 stops on track
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 stops on track after spinning
Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38 passes Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 stopped on track after spinning
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
The car of Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 is recovered on a truck
The car of Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 is recovered on a truck
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14 with aero paint
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso in the motorhome
23

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly első benyomása az autótörés ellenére nagyon pozitív
Következő cikk 79 kör, 11. hely – Stroll keddi mérlege a Racing Pointtal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország