Már majd két éve, hogy a Nissan és az Italdesign bejelentette, együtt dolgoznak majd a GT-R50-en, most pedig a két cég készen áll az első legyártott modell bemutatására.

Sokat nem mondtak el az autóról, de az Italdesign Twitter posztját, amelyen egy kép van a GT-R50-ről a Genfi Autószalon logója, és a „Nem kell magyarázni” felirat mellett, szerintünk sem kell magyarázni.

A modellt március 3-án mutatják be, a kiszállítások pedig az év későbbi felében indulnak meg. Mindössze 50 darabot gyártanak majd belőle, a Nissan decemberben még azt mondta, „korlátozott számú foglalásra” még van lehetőség.

Azt nem tudni, azóta ezeket is elkapkodták-e, de azt tudni, hogy akinek kell, annak nettó 990 ezer eurótól (322 millió forint kb.) kell megválnia, ami nagyon simán fölélő az új GT-R-nek, és a Nismónak is.

 

Persze a GT-R50 egyedi belső és külső terveinek köszönhetően tényleg különleges, és amiatt is fontos darab, hogy a GT-R, és az Italdesign 50. születésnapját ünnepli.

Tekintve, hogy ilyen egyedi autóról van szó, a vásárlók saját ízlésük szerint szabhatják azt testre, és bár részletekbe nem ment bele a márka, korábban már elmondták, hogy saját színkombinációikat kívül-belül megvalósíthatják.

Az egyedi vonások nem érnek kívül véget, hisz a GT-R50 a Nismo által finomhangolt 3,8-literes V6-os biturbót használja 710 lóerővel, ami a GT-R Nismo 600 lóerejéhez képest nagyon komoly ugrás.

Várhatóan majd márciusban többet fogunk ennél is tudni, addig is a gyártók annyit közöltek, hogy 2021 végéig minden kiszállításnak meg kell történnie.


Az új James Bond-filmben kulcsszerepet kap majd a Land Rover Defender új generációja. A lenti videó, mely a forgatáson készült, de a filmbe be nem kerülő kaszkadőrjeleneteket tartalmazza, jól mutatja, miért.