Az egykori Red Bull-pilóta szerint Adrian Neweynak félre kellene állnia

Robert Doornbos, aki a Red Bull indulásakor három futamon is részt vett, úgy gondolja, azért nem tudnak a Mercedes elé törni, mert a csapaton belüli technikai felépítés túlságosan merev és Adrian Newey köré van felhúzva.

Adrian Newey, Chief Technical Officer, Red Bull Racing

Jerry Andre / Motorsport Images

Robert Doornbos 2006-ban, Adrian Newey érkezésekor volt a Red Bull Racing tesztpilótája, három futamon részt is vett a csapattal, különösebb sikerek nélkül. 14 év eltelt, és Doornbos már a versenyzéstől is visszavonult, azonban még ma is Adrian Newey a csapat technikai igazgatója.

A Red Bull 2010 és 2013 között négy világbajnokságot is megnyert, ezután bár visszaestek, de a Mercedes domináns periódusa alatt is az élmezőnyben maradtak, futamgyőzelmekkel mutatva erejüket. A holland expilóta szerint a hibát nem Verstappenben és Albonban kell keresni:

Még több F1 hír:

„Meg kell nézni, mit csinál a McLaren: hiába a pénzügyi nehézségek, Zak Brown mégis meg tudta valahogyan oldani a csapat működését, időben találva szponzorokat. Ezeket a helyzeteket kell megtanulni kezelni. Eljöttek Ausztriába és azonnal egy dobogós hellyel kezdtek. Jövőre már biztos komolyabb szponzorokat fognak találni.”

„Emellett az is elgondolkodtató, hogy nem lenne itt az ideje a Red Bullnál az őrségváltásnak? A McLaren frissítette a stábját és hatalmas fejlődésen mennek keresztül. Adrian Newey hihetetlen dolgokat vitt véghez a Red Bullal, de talán itt az ideje ettől eltekinteni, mert a jelenlegi problémáik nem a versenyzőkkel kapcsolatosak, hanem az autóval.”

 

Doornbos azt is elmondta, mit gondol Carlos Sainz Ferrarihoz igazolásáról: „Sainz jelenleg a karrierje csúcsán van. Nem igazán tudnék elképzelni senkit, aki ne örülne egy Ferrari-szerződésnek, de könnyen lehet, hogy ő lesz az első.”

„A motorbotrány óta a Ferrarinak egyszerűen nincs tempója. Majd egy másodpercet lassultak és az autó kiegyensúlyozatlan. Nem állnak jól a dolgok Sainznak, mivel a McLaren az élmezőnybe tart. Már most jó az autójuk és jövőre Mercedes motor lesz bennük Renault helyett. Roppant versenyképesek lesznek 2021-ben, Sainz pedig lepasszolta ezt a lehetőséget Ricciardónak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Gerhard Berger szerint "igen fontos ügy" a Renault Racing Point elleni óvása
Következő cikk „Alonso semmit sem akar jobban a harmadik világbajnoki címnél!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország