Az Aston Martin nem számíthat azonnali sikerre

Hatalmas a felhajtás Lawrence Stroll befektetése körül, de az Aston Martinnál történt változások korántsem garancia a sikerre a Forma-1-ben.

Sebastian Vettel, Red Bull Racing with Gary Anderson, on the drivers parade

Fotót készítette: XPB Images

Lawrence Stroll hirtelenjében a Forma-1 középpontjába került azzal, hogy bevásárolta magát az Aston Martinba, amely jövőre már a Racing Point helyén gyári csapattal jelentkezhet a Forma-1-ben. Andy Palmer, az Aston Martin vezérigazgatója pedig kijelentette, mindenki biztos lehet benne, hogy Stroll nem azért fektetett hatalmas összeget a sportágba, hogy a középmezőnyben küzdjön aztán a csapattal.

"Olyan csapatba fektet be, amellyel a győzelemért akar harcolni. Nyilvánvaló, hogy nem olyan csapatot akarunk, amelynek esélye sincs a győzelmekre, dobogókra" - hangoztatta a vezérigazgató.

Gary Anderson a a The Race magazinban üdvözölte az Aston Martin visszatérését 60 év szünet után, ám azt is kihangsúlyozta a neves tervező, hogy ha az új csapat győzelmekre számít, akkor arra várnia kell majd.

Ugyan gyári csapatként valóban jövőre tér vissza az Aston Martin, valójában a Forma-1-ben már jelen van egy ideje. Az elmúlt időben a Red Bull partnere volt, igaz, az osztrákoknál csak főszponzori szerepet töltött be.

Még több F1 hír:

A márka a hőskorban két éven át volt a Forma-1 tagja, de az 1959-es és az 1960-as években gyorsan kiderült, hogy a DBR4, illetve a DBR5 nem üti meg a mércét, ezért a projektet minimalizálták.

Anderson a Racing Point elődjének elődjének elődjénél, a Jordannél kezdte pályafutását, és már 1991-ben felhívta magár a figyelmet egy remekül összerakott versenyautóval.

"Az Aston Martinnal kapcsolatos hírek nagyon pozitívak a Racing Point számára, de az zavar engem, hogy a nagy ambíciók zaklatottságot okozhatnak. Fontos, hogy tovább fejlesszék a csapat erősségeit, akár a versenycsapatban, akár a technikai részlegen dolgozó szakembereknél, és hogy a tulajdonosok ne szédüljenek meg a kilátásoktól" - mondta a szakember.

A sportág modern szakaszában jóval több időre van szükség a felzárkózáshoz, és emellé párosul, hogy egyelőre senki sem tudhatja, hogy állnak az erőviszonyok 2021-től, amikortól teljesen új szabályok lépnek életbe.

"Az ambíció fontos tényező, de az is, hogy reálisak maradjunk, és ha megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, akkor a csapat sikeres lesz. De ezt az utat nem lehet levágni" - mondta Anderson.


Ezúttal Come Ledogar húzta a rövidebbet, aminek a végén azonnal búcsúzott a legendás futam küzdelmeitől. Az Aston Martin keményen vágódott neki a falnak, és onnan már nem volt visszaút.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alguersuari: A pilóta csak egy ügyfél az F1-ben, aki pénzt hoz a csapatnak
Következő cikk A Mercedes W11 néhány titka, amellyel tovább írhatja a történelmet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország