Az Amerikai Nagydíj akár a félmilliós nézőszámot is elérheti, mondja a COTA főnöke

A Forma–1-es Amerikai Nagydíjra akár félmillió ember is kilátogathat majd jövőre, ha megnézzük a rajongói igényeket az esemény iránt, vélekedik a Circuit of the Americas elnöke, Bobby Epstein.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18, Carlos Sainz, Ferrari F1-75, Lewis Hamilton, Mercedes W13, George Russell, Mercedes W13, Lance Stroll, Aston Martin AMR22, Lando Norris, McLaren MCL36, the rest of the field at the start

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Már idén is 440 ezer ember volt kíváncsi a pályán zajló eseményekre a három nap leforgása alatt, ez pedig újabb F1-es rekordnak számít. A COTA egyébként idénre extra lelátókat is épített, hogy a tavalyi után 40 ezerrel több nézőt tudjon befogadni, emellett pedig a helyszínre való kijutást is segítette.

A pályának pedig annyira jól megy most, hogy Epstein szerint 2023-ban valóban elérhetik az 500 ezer látogatót, persze csak akkor, ha megfelelő élményt tudnak nyújtani a szurkolóknak.

„Eljuthatunk odáig. Idén a buszos rendszerünket teszteljük. Sokkal több járművet mozgósítunk, 300-ról 600-ra mentünk fel, és ha ez működik, akkor az jó indikátora lesz a dolognak” – válaszolta Epstein az Autosport/Motorsport.com kérdésére, miszerint elérhetik-e majd a félmilliós nézőszámot.

Még több F1 hír:

A számok tehát magukért beszélnek, és ha lenne elég helyük, akkor vélhetően már most el tudtak volna adni 500 ezer jegyet, de az amerikai szerint mindenekelőtt az a lényeg, hogy a nézők a lehető legjobban érezzék magukat.

A COTA persze mindent meg is tesz ennek érdekében, hiszen idén például Ed Sheeran, a Green Day és az Interpol koncertezett a pályán. Emellett pedig igyekeztek minél színesebb kínálatot biztosítani az ételek és az italok terén is.

„Nem hiszem, hogy feltétlenül az 500 ezer elérése lenne a cél, de szépen fokozatosan építkezhetünk, hogy biztosan kezelni tudjuk még a tömeget. Mi ehhez értünk. Nem mi vezetjük az autókat, a verseny minőségére nincs ráhatásunk. Mi csak a parkolásért, az ételekért, a mosdókért és a szórakozásért felelünk, és erre is koncentrálunk.”

A jövő évi mezőnyben pedig 2015 után most először lehet majd amerikai pilóta, miután a Williams a hétvégén bejelentette, hogy előzetes megállapodást kötöttek Logan Sargeanttel, akinek elegendő szuperlicencpontot kell szereznie az F2-es szezonzárón, és akkor övé lesz a csapat másik ülése jövőre.

 

Epstein szerint pedig ennek most nagyobb jelentősége lehet, mint mondjuk néhány évvel ezelőtt lett volna, amikor az F1 még nem volt ennyire népszerű az országban. „Most már sokkal értékesebb ez. Ha három-négy évvel korábban kérdezitek meg, azt mondtam volna, hogy remek, de most csodás lesz.”

„A nagyobb kérdés persze az, hogy egy amerikai mondjuk oda tud-e kerülni az első sorba, mert az emberek figyelme azért véges, és ők a győzteseket akarják látni.”

Sargeantnek erre vélhetően önerőből nem igazán lesz esélye jövőre, de a jelenléte így is további löketet adhat az amerikai F1-láznak, és akkor talán valóban elérhetik a félmilliós nézőszámot is Austinban.

Sargeant nem az amerikai nemzetisége miatt kap lehetőséget

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: a Red Bull egyenesbeli előnye „kiváló védelmet” nyújt nekik
Következő cikk Leclerc mindent meg fog tenni, hogy a következő évek ne Verstappenről szóljanak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország