Alpine: Ocon „jelentőset fejlődött versenyzőként” 2021-ben

Esteban Ocon egy jóval kiforrottabb pilóta lett, miután a télen sokat dolgozott azon, hogy felépítse az önbizalmát, mondja a francia istálló egyik vezetője, Marcin Budkowski.

Esteban Ocon, Alpine F1

Esteban Ocon, Alpine F1

Jerry Andre / Motorsport Images

Ocon 2020-ban egy év kihagyás után tért vissza állandó versenyzőként a mezőnybe, de a Renault-nál nem tudta tartani a lépést Daniel Ricciardóval. A szezon végi Szahír Nagydíjon aztán sikerült neki egy második helyet szereznie, ez a lökés pedig 2021-re is kitartott.

Most ő számít az Alpine egyfajta vezérének, mivel Fernando Alonso még keresi a régi önmagát a kihagyását követően. Ocon az utóbbi két futamon a harmadik sorból indulhatott, és a versenyeken a szezonnyitót leszámítva mindig le tudta győzni spanyol márkatársát.

Az istálló célja most az, hogy felvegyék a versenyt a McLarennel és a Ferrarival a középmezőny elején. Ocon teljesítménye és kiegyensúlyozottsága ebben az évben több ember figyelmét is felkeltette a paddockban, az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski pedig megjegyezte, hogy versenyzője szintet lépett tavalyhoz képest.

Még több F1 hír:

„Tavaly folyamatosan fejlődött, és egyre közelebb került Danielhez az időmérőkön. A magabiztosság az egy dolog, bíznia kell a csapatban és önmagában is. A pódium persze segített ebben. Rengeteget dolgozott a tél folyamán. Jelentőset fejlődött versenyzőként, és ezt látni lehet abból, ahogyan megközelíti a versenyhétvégéket.”

„Változtattunk a versenymérnöki csapatán, Josh Peckett váltotta Mark Slade-et. Most jobb az összhang a mérnökével és a csapattal is. Ez azért is jó, mert így jóval konstruktívabb módon dolgozhat, mint ahogyan tette azt tavaly. Utána pedig az önbizalomról van szó, az szépen épül, főleg az ilyen időmérős eredmények után.”

Miután az idény első két versenyén nem voltak túl gyorsak, az Alpine sokat lépett előre Portugáliában és Spanyolországban, hiszen látszólag már övéké az ötödik leggyorsabb autó a mezőnyben. Budkowski is örül annak, hogy sikerült fejlődniük, és főként a spanyol hétvégén látott formát érezte fontosnak.

 

„Őszintén szólva ez fontosabb volt, mint a portugáliai. Nyilván az is jó volt, mert két csalódást keltő futam után voltunk. Nyomást helyeztünk magunkra, mert teljesíteni akartunk. A kezdés nem felelt meg az elvárásainknak, szóval ezért is voltunk boldogok.”

„Jót tett a csapatnak, jót tett a pilótáknak, jót tett Estebannak is. Mindenki számára fontos volt, hogy ott lehettünk a harmadik sorban Portugáliában, de tudtuk, hogy a körülmények trükkösek voltak. Tudtuk azt is, hogy az autó fejlődött, de azt nem, hogy pontosan mennyit.”

„Barcelona nemcsak egyfajta viszonyítási alap a Forma–1-ben, de olyan pálya is, amely nem igazán volt a kedvencünk az utóbbi években, tavaly pedig különösen rosszul ment ott. Szóval sikerült megerősítenünk, hogy az előrelépés tényleg ott van, és valóban úgy fejlődtünk, ahogyan azt gondoltuk.”

Nem is volt olyan értékes az a híres gyémánt?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko Verstappen szerződéséről nyilatkozott
Következő cikk Leclerc: Nehéz elfogadni, hogy ez csak a 4. vagy a 6. helyhez elég...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország