Alpine: ezeket a módosításokat 1 hét alatt le lehet másolni

Az Alpine technikai igazgatója, Pat Fry szerint nem meglepő, hogy minden csapat titkolózik a 2021-es autójának bemutatója során, mivel nem változtak számottevően a szabályok az idei szezonra.

Esteban Ocon, Alpine F1 Team

Fotót készítette: Alpine

Azok után, hogy az F1 a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt elhalasztani a 2021-re tervezett szabályváltoztatásait, a 2017-től versenyző autógeneráció életét még egy évvel meghosszabbították.

Annak érdekében, hogy a Pirelli még 2019-re tervezett gumijai bírják a terhelést jövőre is, az autók leszorítóerejét 10%-kal visszavágta az FIA a padlólemez, a diffúzor, és a hátsó fékhűtőkre szerelhető szárnyak méretének csökkentésével próbálták elérni.

A csapatok célja természetesen az, hogy a lehető legtöbb leszorítóerőt szerezzék vissza, és mivel az aero fejlesztéseket nem korlátozták, Pat Fry, az Alpine technikai igazgatója szerint nem meglepő, hogy a csapatok rejtegetik még a kérdéses területeken végrehajtott fejlesztéseiket:

„Szerintem egyszerűen már mindenki megszokta azt, hogy a lehető legkevesebbet akarja megmutatni az autójáról” – mondta Fry az Alpine bemutatóját követő beszélgetésen, amelyen a Motorsport.com is részt vett.

„30 éven át nekem is ezt tanították, szóval ezen már nehéz változtatni. Szerintem mindenki a már megismert területekkel kapcsolatosan próbál titkolózni, a padlólemezzel, a diffúzorral kapcsolatban, hogy kiderüljön, ki hogyan reagált a változtatásokra.”

„Azonban, ha meglátom azt, hogy valaki másmilyen formájú szárnyat tett az autójára a padlólemez mellett, azt két nap alatt már tesztelhetném a szélcsatornában, és egy hét alatt már fel is rakhatnám az autóra.”

„A szabályváltozások hatása nagy, de azok egy nagyon kicsi területre koncentrálódnak, szóval nem lesz annyira nehéz reagálni arra, ha valaki egy olyan megoldást talált, ami jobban működik a sajátodnál.”

„Szerintem ez is a Forma-1-hez tartozik, mindnyájan azt hisszük, mennyire okosak vagyunk, próbáljuk elrejteni azt, hogy mit is csináltunk, de aztán Bahreinben a versenyen úgyis gyorsan kiderül, hogy milyen munkát végeztünk.”

Aston Martin: fogalmunk sincs, hogy mit csinált a Mercedes.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: az F1-ben az sem számít, hogy már több, mint 50 győzelmem van
Következő cikk Schumacher a kalandos üléspróbájáról mesélt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország