Alpine-vezér: Az új szabályok „trükkösebbek”, mint gondoltuk

Az Alpine vezérigazgatója, Marcin Budkowski elmondta, hogy a 2021-es szezonra bevezetett aerodinamikai szabályozásokhoz nehezebben tudtak alkalmazkodni, mint eleinte gondolták.

Esteban Ocon, Alpine A521

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Minek után a koronavírus okozta világjárvány miatt a nagy szabályváltoztatásokat eltolták 2022-re, a Forma-1 mezőnye, illetve a rajongók is arra számított, hogy az idei kisebb szabálymódosítások nem lesznek nagy hatással az erőviszonyokra.

Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a kisebb leszorítóerő jóval több gondot okoz a csapatoknak, mint eleinte hitték. Marcin Budkowski is azok közé tartozik, akiket meglepett, hogy ezek az apró változtatások mekkora hatással vannak az idei szezonra.

Még több F1 hír:

„Mi, ahogy minden csapat, elveszítettünk egy darabot a tavalyi évi autó hátuljából a szabályváltoztatások miatt” – mondta el Budkowski a RacingNews365 kérdésére. „Mindenki eléggé elfoglalt volt ennek a helyreállításában, de azt nem tudom megmondani, pontosan hol is végeztünk ebben.”

„De úgy tűnik, hogy mindenki felépült ebből, legalábbis a nagyját tekintve. Több mint egy másodpercet elveszítettünk, és nyilvánvalóan, a felépülés fontos. Nem hiszem, hogy az FIA szándékosan akarta volna ezt az extra kihívást. Azt hiszem, hogy ez nem volt szándékos, de trükkösebbnek bizonyult, mint ahogy arra eredetileg számítottunk.”

„Néhány dolgot teszteltünk Bahreinben, és jó eredményeket tapasztaltunk, jobban megértjük az autót, és a jó irányba haladunk” – zárta le a gondolatait Budkowski, aki ennek ellenére arra számít, hogy csupán 2022-ben lehetnek harcban a bajnoki címért.

Édesapja előtt tiszteleg Mick Schumacher az új sisakfestésével! (képek)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: „Könnyen lehettünk volna ötödikek is...”
Következő cikk Ferrari: Minket hátrányosabban érint a költségvetési sapka bevezetése!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország