Alonso: tárgyaltam a Red Bull-lal is

Fernando Alonso két év kihagyást követően tért vissza a Forma-1-be a 2021-es szezonban az Alpine-nal, de elárulta, hogy tavaly felvette a kapcsolatot a Red Bull-lal is.

Fernando Alonso, Alpine F1

Fernando Alonso, Alpine F1

Jerry Andre / Motorsport Images

A 2020-as szezon egyik nagy kérdése volt, hogy a Red Bull hogyan dönt a második üléséről, miután Alex Albon sosem nőtt fel igazán a feladathoz a tavaly mutatott teljesítményével.

Bár kézen fekvőnek tűnhetett volna, hogy visszavigyék a csapathoz az AlphaTaurinál fantasztikusan teljesítő Pierre Gaslyt, aki megnyerte az Olasz Nagydíjat is, a francia elárulta, hogy a Red Bullon belüli feszültségek miatt erre nem lesz sok esélye.

Felmerült Nico Hülkenberg neve is, aki remek teljesítményt nyújtott a Racing Pointtal a két silverstone-i versenyen, és a német pilóta remek kapcsolatot ápol a szintén Monacóban élő Verstappennel is, azonban a befutó végül a szezon második felében ihletett formában versenyző Sergio Perez lett.

A Red Bull pilótakérdésre azonban csak a szezon második felében lett igazán fontos, addigra pedig az egyik legjobb elérhető pilóta, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso már elkötelezte magát az Alpine mellett.

Még több F1 hír:

Alonso a Marcának adott interjújában ismerte el, hogy mielőtt az Alpine-hoz igazolt volna, „volt egy pár” tárgyalása a Red Bull-lal is, a Mercedesszel azonban egyáltalán nem.

Annak ellenére, hogy Alonso korábban azt hangoztatta, hogy nem térne vissza egy középcsapat kedvéért a sportba, a 2018-as visszavonulása óta nagy változást jelentett be az F1, a 2022-es szabályokat, amelyekkel az a céljuk, hogy sokkal szorosabbra húzzák a mezőnyt, több kerék a kerék elleni csatával a pályán.

„Soha nem tértem volna vissza a Forma-1-be a 2022-es szabályok nélkül” – jelentette ki Alonso. „Szeretném azt mondani, hogy lehetek még újra Forma-1-es világbajnok, de nem tudom, hogy ez megvalósul-e.”

„A nagycsapatok már régóta izzasztják a kemencéjüket a háttérben, nekünk pedig rengeteget kell dolgoznunk. Minden csapat arról álmodozik, hogy jövőre utolérjük a topcsapatokat.”

Hoppá! Idő előtt kiszivároghatott a 2022-es Forma-1-es autók prototípusa?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Ausztria megmutatta, mekkora a valódi lemaradásunk
Következő cikk Újabb botrány törhet ki az FIA és a csapatok között a sprintversenyek miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország