Alonso szerint idén is Hamilton szerzi meg az F1-es címet, és a DAS nem hoz túl sokat

Fernando Alonso számára nem kérdés, hogy idén is Lewis Hamilton, valamint a Mercedes lesz a befutó, amivel mindketten hétszeres világbajnokok lehetnek a Forma-1-ben, a legnagyobb kategóriában.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Steven Tee / Motorsport Images

A spanyol világbajnok tegnap jelentette be, hogy a McLarennel próbál meg rajthoz állni az idei Indy 500-as versenyen. Valószínűleg nem ez volt az eredeti terv, de közbeszólhatott a Honda, így nem jöhetett létre a megállapodás az Andrettivel.

Még több F1 hír:

Alonsónak azonban így is jó esélyei lehetnek egy jobb eredményre. Az azonban már más kérdés, hogy a győzelem mennyire reális vagy sem. Egy ilyen futamon azonban bármi megtörténhet. A Sky Sports és az NBC Sport természetesen arra is kíváncsi volt, hogy mik Fernando Alonso további tervei.

„Nyáron hozok döntést a jövőmről. 2021-ben a Forma-1-ben az új szabályokkal kicsit változhatnak a dolgok, és talán nemcsak 3 autó fog harcolni a győzelemért. Szóval a döntést csak később hozom meg, most az Indy 500-as versenyre koncentrálok.”

A McLaren a Forma-1-ben komoly előrelépéseket tett meg, amihez Alonsónak is köze van, hiszen 2018-ban sok fejlesztési munkát végzett az istállónak, így Carlos Sainz Jr., valamint Lando Norris már egy kész autóba ülhetett bele.

„Nem hiszem, hogy a Forma-1-be való esetleges visszatérésem szükségszerűen kapcsolódik a McLaren fejlődéséhez. Tavaly egy jó lépést tettek meg előre, és remélhetőleg ez ebben a szezonban is így lesz.”

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso

Fotó készítője: A.S.O.

Alonso mondott néhány szót a 2020-as küzdelmekről is, amiktől nem vár túl sokat, látván a Mercedes erejét, valamint azt, hogy Lewis Hamilton milyen konstans. Ezzel együtt Valtteri Bottas sem nehezíti meg a helyzetét.

„Úgy gondolom, Hamilton lesz a nyertes. A Mercedes a jelek szerint nagyon versenyképes. Rengeteg bennük a fejlesztési potenciál, és évről évre fejlődnek. Az F1 nagyon kiszámíthatatlan tud lenni, de azt hiszem, ők a favoritok.”

2005 és 2006 bajnoka a Mercedes DAS rendszerét is kommentálta. A rendkívül innovatív fejlesztéssel a W11-nek még jobb lehet a gumikezelése, ami több pályán is győzelmet hozhat. A riválisok egyelőre csak nyomozzák a rendszer működését.

„Nem tudom pontosan, hogyan működik a rendszer. Ezek csak külső spekulációk, és csak ők tudják, hogy milyen előnyöket érhetnek el vele. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy tényező lenne, mint a DRS, ami 0.5 másodpercet hoz.”

„Azt hiszem, ez ismét csak azt mutatja, hogy a vezető helyük ellenére még mindig fejlődnek, és képesek erre.” - zárta le Alonso, aki továbbra is figyelemmel követi a Forma-1 eseményeit, hiába nem vesz részt abban közvetlenül.


Közelről az Alfa Romeo új festése a Forma-1-ben. Az autót, amit Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi mellett Robert Kubica, a csapat harmadik pilótája is pályára vihet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Barcelona - 4. nap (LIVE TIMING)
Következő cikk Latifi a lehető leghamarabb felvenné Russell tempóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország