Alonso: Soha nem posztolnék úgy, mint Hamilton

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso arról nyilatkozott, hogy korábbi csapattársa, Lewis Hamilton nem konzisztens a környezet kérdését illetően, mondván az F1-es pilóták évente 200-szor repülnek.

#314 Toyota Gazoo Racing Toyota Hilux: Fernando Alonso

Toyota Racing

Fernando Alonso volt Lewis Hamilton első csapattársa a Forma-1-ben, és bár az kétségtelen, hogy rendkívül tiszteli egymást a két többszörös világbajnok, az is kétségtelen, hogy a közös mclarenes időszakuk messze volt a konfliktusmentestől.

Nemrégiben Hamilton a közösségi oldalain arra kérte a követőit, hogy legyenek vegánok, ugyanis szerinte így lehet megmenteni a bolygót. A britet sok kritika érte emiatt, elsősorban amiatt, hogy mekkora az ökológiai lábnyoma – hiszen az ötszörös világbajnok rengeteget utazik és kifejezetten gazdag, ennek minden hozadékával együtt.

Még több hír:

Többek között Alonso is elmondta a véleményét erről, a spanyol a Cadena Copénak nyilatkozott:

„Én soha nem posztolnék úgy, mint Lewis. Mindannyian tudjuk, hogy milyen életvitelt folytat, ahogy azt is, hogy egy F1-es versenyző évente 200-szor repül. Nem mondhatod azt, hogy „ha nem eszek több húst, azzal megoldom a problémát”.”

„Én személy szerint inkább megtartom magamnak, hogy mit eszek. Ugyanis én úgy gondolom, sokkal fontosabb környezetvédelmi ügyeknek adakozni, mint bármilyen állítást megfogalmazni ezzel kapcsolatosan.” – mondta Alonso.

 

Alonso divatmárkája, a Kimoa nemrég egy új kollekciót dobott a piacra, amely ruhák újrahasznosított műanyag palackokból készültek, és az ebből szerzett bevételt non-profit szervezeteknek akarják eljuttatni, amelyek az óceánok szennyezése ellen küzdenek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Micsoda trió: Briatore-Leclerc-Massa
Következő cikk Legendás bokszolóval kesztyűzött Hamilton Mexikóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország