Alonso: Russell képes lesz nagyobb nyomást helyezni Lewisra

Fernando Alonso szerint George Russell rendelkezik azzal a sebességgel, amivel nyomás alá tudja helyezni Lewis Hamiltont, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a hétszeres világbajnok bármilyen helyzetben képes rendkívül magas színvonalon teljesíteni.

Fernando Alonso, Alpine and George Russell, Williams at press conference

Fernando Alonso, Alpine and George Russell, Williams at press conference

FIA

A hét legnagyobb bejelentését egyértelműen George Russell mercedeses szerződése okozta – mint ismert, Valtteri Bottas az idény végén elhagyja a csapatot, a helyére pedig a nagy reménységű brit pilóta érkezik.

Fernando Alonso szerint különösen az utóbbi két évben nem volt nagy kihívás elé állítva Hamilton csapaton belül, és úgy gondolja, hogy amennyiben Russell révén ez a jövőben megváltozik, akkor az mindenképpen hasznos lesz a Mercedesnek.

Még több F1 hír:

„George talán nagyobb nyomást helyezhet Lewisra” – jelentette ki Alonso a Sky Sports kérdésére. „Valtteri nem volt abban a helyzetben, hogy keményen nyomja az utolsó két évben, és ha George képes lesz erre, abból az egész csapat csak profitálhat.”

„A másik oldalról viszont Lewis számtalan alkalommal megmutatta már, hogy ő mindig képes teljesíteni, akár van nyomás, akár nincs. George gyors, de Lewis az Lewis, szóval meglátjuk” – tette hozzá a kétszeres bajnok, aki korábban azt is elárulta, hogy nincs mit tanácsolnia Russellnek a brit rekorder elleni küzdelméhez.

Coulthard: Räikkönen vagy gyorsan vezette az autót, vagy a kamionban aludt…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lewis Hamilton nagy előnnyel az élen az F1 első monzai szabadedzésen
Következő cikk A Mercedes már ezen a hétvégén bevállalhatja a motorcserét és a büntetést Hamiltonnal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország