Alonso nem bánta meg, hogy otthagyta a Ferrarit: „2021 van, és még mindig nem nyertek semmit”

Fernando Alonso 2 éves kihagyás után tért vissza a Forma-1-ben 2021-ben, és már harmadik alkalommal lesz az Alpine nevet felvevő csapat pilótája. Azt pedig, hogy otthagyta a Ferrarit, elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg, mert így „megmaradt” a jó kapcsolat közte és a maranellóiak között.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Nagy várakozás övezte 2015-ben Fernando Alonso és a McLaren egyesülését, akik éppen akkor szerződtek le a Hondával, mint motorbeszállító partnerrel. Alonso azt megelőzően 5 szezonon keresztül a Ferrari pilótája volt, és kétszer is az utolsó futamon bukta el a világbajnoki címet a Red Bullal és Sebastian Vettellel szemben.

Elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg azóta, hogy 2014 után eligazolt a Ferraritól:

„2021 van, de a Ferrari még mindig nem nyert semmit. Egyetlen döntésemet sem bántam meg” – mondta Alonso az AS-nek, számolt be a SoyMotor. „Egy kristálygömbbel talán nem így alakultak volna a dolgok, de akkoriban azt éreztem, hogy helyesen cselekszem.”

„Szerintem ugyanez igaz az Alpine-ra is, hatalmas kihívás előtt állok most, hogy két évig nem voltam a sportban. A döntéseket azonban meghoztuk, és a szakítást remekül időzítettük a Ferrarival.”

Még több F1 hír:

„2014-ben már 5 éve sikeresek voltunk, kétszer is az utolsó körig harcban voltunk a címért. A hangulat remek volt, ahogyan a kapcsolat köztem és a Ferrari között is. Ugyanakkor az ott egy jó döntés volt. Ha a Ferrarinál maradtam volna, anélkül, hogy harcolhattam volna a győzelmekért, az mindkét félnek ártott volna. Így azonban a jó kapcsolat megmaradt.”

Fernando szerint az is légből kapott, hogy a rossz megítélése hozzájárult ahhoz, hogy ennyiszer váltott csapatot: „Most versenyzek harmadjára a Renault-nál, és kétszer voltam a McLarennél. Ha nem voltak velem elégedettek, akkor nem tudom, miért kerestek meg.”

„A mai napig beszélek Fisichellával, Trulli ugyanabban a városban él, mint én. A (bicikli) balesetem után megkeresett, hogy ha bármivel kapcsolatban szükségem van a segítségére, szóljak. A mai napig jó a kapcsolatom Stoffellel, Jensonnal, és most Estebannal is, akinek küldtem is egy FA gokartot. Ezért nevetek az ilyen kijelentéseket, mert az összes csapattársam jó barátom is volt, vagy az is.”

„A Dakaron ugyanez történt, amikor kölcsönadtam egy kereket Al-Attiyahnak. Néha még jó is, hogy ilyen a megítélésem, mert amikor az emberek rájönnek, hogy teljesen normális vagyok, akkor boldogok és meglepettek.”

Leclerc „nagyon nehéz” szezonra számít idén is – már most szabadkozik a Ferrari?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen végzett az élen az időmérőre hasonlító 1. szabadedzésen a 2021-es Bahreini Nagydíjon
Következő cikk Brown: az F1-nek „boldogan” el kéne fogadnia a Netflix munkásságát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország