Alonso már folyamatosan a Renault-t hívogatja

A Renault-nál máris látják, hogy Fernando Alonso mennyire elkötelezett a projekt iránt, annak ellenére is, hogy még azért hátravan jó néhány hónap, mielőtt a spanyol visszatérhetne az F1-es rajtrácsra.

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Renault

Ezen a ponton már nem újdonság, hogy a kétszeres F1-es világbajnok, Fernando Alonso jövőre visszatér a mezőnybe a Renault-val. Mivel korábban még más elfoglaltságai voltak a pilótának (például az Indy 500), ezért nem igazán volt ideje még foglalkozni a felkészüléssel.

Ennek azonban már vége, így Alonso mostantól már teljes mértékben a visszatérésre fókuszál. Nemrég meglátogatta a Renault gyárait is Enstone-ban és Viry-Chatillonban, üléspróbán vett részt, és elkezdte az ismerkedést a jövő évi projekttel.

Még több F1 hír:

Az istálló sportigazgatója, Alan Permane pedig elmondta, hogy a versenyhétvégék alkalmával számos hívást kap a kétszeres világbajnoktól, ami azt mutatja, hogy Alonso mennyire bevonja már most is magát a csapat munkájába.

A spanyol már a múlt héten elmondta, hogy készen áll, hogy segítse a csapatot mindenben, amiben csak tudja, és a két fél konstans tartja egymással a kapcsolatot. „Az IndyCar-kalandja végeztével már szorosan követi a hétvégék eseményeit. A telefon is elég sokat csörög, szóval jó dolog érezni ezt az extra támogatást” – nyilatkozta Permane a GP Blog-nak.

Emellett azt a részletet is megosztotta, hogy a spanyol bajnok önkéntesen jelentkezett arra, hogy 14 napos karanténba vonul, még mielőtt beülne a Renault csapatának szimulátorába. „Elment 14 napra valahová, hogy aztán az Egyesült Királyságba jöhessen csak a szimulátorozás miatt, mivel a karanténszabályok ezt kívánják meg.”

„Mindent elmagyaráztunk neki, ő pedig azt mondta, hogy rendben van, akkor 14 nappal hamarabb megy Olaszországba, aztán eljön és megcsinálja, amit kell. Nem hinném, hogy nehéz volt olyan jó helyet találnia ott két hétre, de ez is csak azt mutatja, hogy mennyire koncentrált, és mennyire komolyan veszi az egészet” – zárta gondolatát Permane.

Mick Schumacher elmondja, hogy milyen élmény volt vezetni a 2018-as Ferrarit.


A Renault 2020-as F1-es gépe, az eredeti festéssel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn válaszolt Sainz kritikájára
Következő cikk Frank Williams egykori jobbkeze szerint Bottas "nem cáfolt rá senki kritikájára" hétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország