Alonso keményen csapatta Monzában: figyeljétek a barátnőjét (videó)

Fernando Alonso és Linda Morselli gyakran utaznak együtt. Nos, a legutóbbi utazás nem feltétlen olyan volt számukra, mint az általában lenni szokott. A Renault kétszeres világbajnoka rendesen odalépett a McLarennek.

Fernando Alonso, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A kétszeres spanyol világbajnok, aki már javában készül az első dakaros viadalára, legutóbb Monzába látogatott az Olasz Nagydíj idejére, amit 2010-ben sikerült megnyernie a Ferrarival, míg 2007-ben a McLaren színeiben tette ezt, szintén az első évében az akkor aktuális csapatával. Fernando Alonso még mindig nagy tiszteletnek örvend Olaszországban, ahol sokan szeretnék, ha újra a Ferrari versenyzője lenne.

Alonso a Monzában adott interjújában elmondta, nem zárta ki azt az opciót, hogy visszatérjen, különösen 2021 kapcsán, amikor teljesen átalakul a Forma-1. Addig azonban még két szezon van hátra, és a világbajnok már idén sem versenyez a királykategóriában, így ez egy igencsak hosszú kihagyás lenne a részéről, miközben ő sem lesz fiatalabb. A sebessége és a tehetsége azonban változatlanul megvan ahhoz, hogy akár azonnal a legjobbak között legyen.

Fernando kedvese is ott volt a legendás aszfaltcsíkon és be is ugrott a sztárpilóta mellé egy igen gyors körre a McLarennel, amiről alább egy felvételt nézhettek meg. Linda nem volt túl nyugodt, és akkor finoman fogalmaztunk, de összességében nagyon élvezte a tempót. A spanyol világbajnok arcát is érdemes megnézni a koncentráció miatt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Micsoda hír: Már 2020-tól jöhetnek a szombati sprintfutamok a Forma-1-ben
Következő cikk Most Sainz viccelte meg Norrist: volt sapka, nincs sapka (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország