Alonso kemény edzésekkel készül huszadik szezonjára

Az Alpine rutinos spanyolja tisztában van vele, hogy immáron teljesen más fizikai felkészülésre van szüksége egy idény előtt, mint húsz éves korában. A mezőny rangidőse éppen ezért komoly edzésekkel készül, hogy a legjobb formáját hozza.

Fernando Alonso, Alpine F1

Fernando Alonso, Alpine F1

Mark Sutton / Motorsport Images

Hétfő este az Alpine is lerántja 2022-re tervezett autójáról a leplet, kiderül milyen konstrukcióval vághat neki Fernando Alonso és Esteban Ocon a Forma-1 új korszakának. Az előző szezon felemásan sikerült a csapat számára, hiszen Ocon révén futamgyőzelmet szereztek a Hungaroringen, Alonso pedig dobogóra állhatott Katarban, de nem sikerült minden hétvégén konstans teljesítményt nyújtaniuk.

Alonso immáron huszadik F1-es idényére készül és tisztában van azzal, hogy tökéletesen fittnek kell lennie a rajtra, ezért hosszú és intenzív edzésekkel igyekszik formába hoznia magát. A kétszeres világbajnokot az év elején meg kellett műteni, ekkor távolították el azt a két titánlemezt az állkapcsából, amelyeket egy 2021-es kerékpáros baleset után ültettek be neki.

Az előszezoni barcelonai tesztek előtt a spanyol közösségi felületein osztotta meg, izgatottan várja a szezont és már közel teljesen készen áll a kihívásokra és azt is elárulta, hogy érezhetően más volt a felkészülése most, mint egy évvel korábban.

Még több F1 hír:

„Tavaly télen nem tudtam megfelelően felkészülni, nagyon feszült voltam, mert nem volt konkrét fizikai programom, ezért ezen a télen többet akartam tenni. Nyilvánvaló, hogy most, amikor 40 éves vagyok, már másképpen kell edzenem, mint 23 évesen“ - fogalmazta meg Alonso.

„Most már többet kell mozognom, másképp kell étkeznem, hogy hasonló fizikai állapotban legyek, mint korábban. Kész vagyok meghozni ezeket az áldozatokat, ezért tértem vissza a Forma-1-be. A lehető legerősebben kell visszatérnem az új idényre, többet kell tennem, mint a riválisaimnak, hiszen idősebb vagyok náluk“ - tette hozzá a spanyol.

Az Alpine hétfő este 18.30-tól rántja le a leplet 2022-es autójáról, amelyről a héten már szivárgott ki kép. Erről azonban kiderült, hogy vélhetően hamisítvány, így a rajongók egyelőre csak találgathatnak, hogyan fog kinézni Alonsóék járgánya.

Onboard videó: Lewis Hamilton a Mercedes W13-ban Silverstone-ban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas Hamiltonnak udvarol
Következő cikk Tényleg létezik, íme a Haas teljes valójában – videó + galéria

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország