Alonso: „kamikazeként” kellett vezetnem a motorhiba miatt

Fernando Alonso szerint „kamikazeként” kellett bevennie a kanyarokat a 2022-es Kanadai Nagydíjon, miután nem működött megfelelően a motorja a verseny alatt.

Fernando Alonso, Alpine A522

Andy Hone / Motorsport Images

Fernando Alonso hiába rajtolt a második helyről, és érezte úgy, hogy akár a két Mercedest is le tudta volna vadászni, egy motorhiba és a rosszul időzített első kerékcseréje miatt egészen a 7. helyig csúszott vissza.

„A motor miatt, ez az egyetlen válasz” – nyilatkozta Alonso többek között a Motorsport.com-nak arra a kérdésre, hogy miért esett vissza a mezőnyben. „A 20. körtől kezdve minél hamarabb el kellett a vennem gázt az egyenesekben, közvetlenül kigyorsítás után.”

„Próbáltuk megjavítani a hibát, de nem tudtuk. Szerencsére a futamot sem kellett feladnunk, így legalább szereztünk egy pár pontot, de egészen a motorhibáig szerintem harcban voltunk a dobogós helyezésért.”

„Ahhoz nem volt elég jó a tempóm, hogy tartsam Maxot vagy Carlost, de szerintem elég gyors voltam ahhoz, hogy Hamilton és a Mercedes előtt maradjak. Még a virtuális biztonsági autók után is elérhető lett volna a 3.-4. hely, de miután meghibásodott az erőforrás, a célunk a túlélés volt. Kamikazeként kellett megérkeznem a DRS érzékelési pont előtti kanyarokba, mert az egyenesekben csak a DRS-sel maradtam életben.”

Még több F1 hír:

Alonso azt azonban elismerte, hogy ismét nagyon élvezte azt, hogy az élmezőnyben önerőből harcolhatott másokkal.

„Szórakoztató volt, és remélhetőleg egyre gyakoribbá válnak az ilyen alkalmak, de így végül is az eredmény miatt csalódott vagyok. Ezen a hétvégén jobbak voltunk annál, hogy a 6. és 7. helyet szerezzük meg.”

Frissítés: Alonso végül még csak nem is a 7., hanem a 9. lett, miután megbüntették.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: idén sosem voltunk még ennyire közel a Ferrarihoz és a Red Bullhoz
Következő cikk Hivatalos: megbüntették Alonsót, módosult a Kanadai Nagydíj végeredménye!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország