Alonso is problémásnak látja Spanyolország jövőjét a Forma-1-ben: „talán ő van a legközelebb az F1-hez”

Az Alpine kétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Fernando Alonso is elismerte, hogy nem tudja, ki képviselheti majd a jövőben Spanyolországot a száguldó cirkuszban, az általa megnevezett pilóta pedig nem igazán érdekelt az F1-ben.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fernando Alonso, Alpine A521

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Forma-1 spanyol nézői kissé elkényeztetve érezhetik magukat jelenleg, hiszen a kétszeres világbajnok Fernando Alonso ismét fantasztikus formában versenyez a visszatérése után, Carlos Sainznak pedig a Ferrarival remek helyzetben van ahhoz, hogy már a közeljövőben is ismét dobogón állhasson.

A jövő azonban nem tűnik már ennyire fényesnek, hiszen a Forma-1 utánpótláskategóriáiból szinte teljesen kikoptak a spanyol pilóták: sem az F2-ben, sem az F3-ban nincsen versenyzőjük, a „legmagasabb” kategóriaként a Formula Regionalban versenyző David Vidales egyelőre csak a 10., 134 ponttal a sorozatot domináló Grégoire Saucy mögött, sőt, a spanyol F4-es bajnokságot is egy holland fiatal, Dilano van’t Hoff vezeti.

A tények ismeretében nem meglepő, hogy amikor még a 2021-es Magyar Nagydíj a magyar sajtónak adott exkluzív beszélgetésén arról kérdeztük Fernando Alonsót, ki lehet a következő spanyol pilóta a Forma-1-ben, a kétszeres világbajnok is keserű választ tudott adni.

Még több F1 hír:

„Nem tudom, jelenleg nem nagyon vannak spanyol fiatalok az utánpótlássorozatban, ami eléggé szomorú, hiszen jelenleg két pilóta is spanyol a 20 fős mezőnyben, de az alsóbb kategóriákban egyáltalán nem ez a helyzet.”

Alonso azt is elárulta, hogy kit tart a legesélyesebbnek arra, hogy a közeljövőben F1-es lehetőséget kapjon:

„Talán az ország fiatal tehetsége jelenleg Alex Palou, aki viszont az IndyCarban versenyez, és eléggé boldog is ott. Nem tudom, hogy gondol-e egyáltalán a Forma-1-re, vagy pedig maximálisan az IndyCarra koncentrál majd a közeljövőben, de rajta kívül nem állunk valami fényesen.”

„Ki tudja, mit tartogat még a jövő, az F1-be kerüléshez szerencse, véletlen egybeesések, szponzori támogatás kell, és nem gondolom, hogy a jelenlegi spanyol gazdasági helyzet lehetővé teszi a pilóták támogatását, szóval a helyzet nem egyszerű. Mint mondtam, talán Alex, talán ő van a legközelebb az F1-hez.”

Miután két elképesztően szerencsétlen versenyen van túl egy motorhiba és egy kilökés után, az IndyCar idei szezonját sokáig vezető Palou visszacsúszott a 2. helyre az Indy pontversenyében, azonban ahogyan a Mundo Deportivónak fogalmazott az interjúnk elkészülte után: jelenleg esze ágában sincs a Forma-1be igazolni, amely szerinte, ha nem a két élcsapat valamelyik autójában ülsz, csak arra jó, hogy menőbb képeket lehet vele kirakni az Instagramra.

Alonso: nem lesz európai IndyCar az F1-ből, és nem gondolkodok még a visszavonuláson

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Capito szerint a Williams 8. helye még nincs biztonságban a Haastól és az Alfa Romeótól
Következő cikk Bottas: Hamilton azt akarja, hogy én maradjak a csapattársa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország