Már a NASCAR is megkörnyékezte Alonsót a tegnapi bejelentés kapcsán

A McLaren spanyol versenyzője csak tegnap jelentette be, hogy 2019-ben egészen biztosan távol marad a száguldó cirkusz mezőnyétől, máris sorra kapja az ajánlatokat más sorozatokból.

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Jerry Andre / Motorsport Images

Fernando Alonso két világbajnoki cím és több évnyi szenvedés után úgy döntött, hogy 2019-ben egészen biztosan nem kér a Forma-1-ből, igaz, búcsúszövegében egy kiskaput is nyitva hagyott, így a McLaren esetleges feltámadása esetén akár még vissza is térhet a mezőnybe.

A jövő évet illető döntése azonban végleges, saját elmondása szerint új kihívásokra van szüksége, mindezt pedig akár a NASCAR is megadná neki, hiszen a sorozat egy Twitter-bejegyzés formájában már meg is invitálta a Daytona500-as futamra. Alonso erre egy igenlő gif-képpel reagált, ám sokkal valószínűbb, hogy figyelmét inkább az IndyCar felé fordítja, ahol a McLaren a hírek szerint már gőzerővel dolgozik az induláshoz szükséges megállapodások tető alá hozásán.

 

Amennyiben Alonso rajthoz állhatna a sorozatban, úgy újra esélye nyílna a Tripla Korona elhódítására, hiszen a monacói F1-es győzelem és a Le Mans-i 24 órás diadal után már csak az Indy500-as elsőség hiányzik ahhoz, hogy Graham Hill után a világ második olyan versenyzőjévé váljon, aki az említett három sorozatban is győzedelmeskedni tudott. 

További híreink:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es autó fejjel lefelé: vajon lehetséges?
Következő cikk A Renault nem áll le a 2018-as autó fejlesztésével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország