Alonso: George Russell nagyobb kihívást fog jelenteni Hamiltonnak, mint Bottas

Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso az utóbbi időben többször is pozitívan beszélt a 2022-től a Mercedesnél versenyző George Russellről, ezt a szokását pedig megtartotta: szerinte Hamiltonnak nehezebb dolga lesz Russell oldalán.

George Russell, Williams, celebrates after securing a front row start position

George Russell, Williams, celebrates after securing a front row start position

Andy Hone / Motorsport Images

George Russell idén futja a harmadik szezonját a Forma-1-ben, és eddig egy verseny (a 2020-as Szahír Nagydíj) kivételével mindig a Williams szerelését ölthette magára – az egyetlen kivételre akkor került sor, amikor Lewis Hamilton koronavírus-fertőzött volt, Russell pedig ezen a versenyen is meggyőzően teljesített.

Jövőre pedig már Hamilton csapattársaként a Mercedesnél versenyezhet Russell, akiről nagyon jó véleménnyel van a kétszeres világbajnok Fernando Alonso – többek között azt mondta, csak két pilóta tud többet kihozni az autójából annál, ami benne van.

A RaceFans beszámolója szerint Alonso azt is elmondta, szerinte a fiatal brit nagyobb kihívást fog jelenteni a hétszeres világbajnoknak, mint amekkorát Bottas jelent és jelentett neki:

Még több F1 hír:

„George világbajnoki esélyei természetesen attól is függnek, hogy milyen teljesítményre lesz képes a Mercedesben. Azt gondolom, hogy már számos alkalommal bizonyította a tehetségét és a sebességét is.”

„Amikor tavaly Bahreinben beugrott a Mercedeshez, akkor közel került az első győzelméhez. Az biztos, hogy nagyobb kihívást fog jelenteni Lewisnak, mint amekkorát Valtteri jelentett” – magyarázta Alonso.

„De szerintem a Mercedesnek az lesz a feladata, hogy jó autót biztosítsanak Lewis és George számára, és azt gondolom, készen áll a kihívásra. Tehát az biztos, hogy érdekes lesz nézni a dolgot” – zárta a kétszeres világbajnok.

Damon Hill újra pályára vitte az 1996-os Williamst (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Legendás pálya térhet vissza 2023-ban a Forma-1-be
Következő cikk Íme a 2021-es Forma-1-es USA Nagydíj menetrendje – esti program következik!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország