Alonso fél napot tesztelhet a 2019-es McLarennel Barcelonában?

A legfrissebb hírek szerint Fernando Alonso is ott lehet a McLaren barcelonai tesztsorozatán, fontos információkat szerezvén az istállónak.

Fernando Alonso, McLaren

Fernando Alonso, McLaren

Jerry Andre / Motorsport Images

Tavaly ilyenkor a McLarennél mindenki arról beszélt, hogy az új szezonban ott lehetnek a legjobbak között. A britek nagyon nagy várakozással tekintettek előre a Renault motorjával, de a várva várt „dimenzióugrás” elmaradt.

Még több F1 hír:

A McLaren számára mindvégig a Red Bull volt a példa, hiszen az osztrákok ugyanazzal az erőforrással versenyeztek, de a legendás alakulat még a gyári Renault szintjét sem tudta megközelíteni. Ezzel pedig kénytelenek voltak saját maguknak is elismerni, hogy aerodinamikailag nem végeztek jó munkát.

Ez többek között Fernando Alonso távozásához is vezetett, aki azonban részben a McLarennel maradt, és a spanyol MARCA jelentése arról szól, hogy a jelek szerint a kétszeres világbajnok is pályára gurulhat a téli teszteken. Alonso valószínűleg fél napot kap majd arra, hogy a visszajelzéseivel segítse a britek munkáját, akik már Carlos Sainz Jr-rel és az újonc Lando Norrisszal fognak versenyezni.

Egyelőre nem tudni, hogy Alonso az első vagy a második teszten lendülhet akcióba. Valószínűleg az első tesztnapon nem ő fog ülni az autóban az esetlegesen előforduló gyermekbetegségek miatt az új konstrukció kapcsán. Ez a csapatot a hondás években és legutóbb a Renault-val is erősen hátráltatta.

A McLaren a tavalyi kudarc és az új aerodinamikai szabályok miatt az utolsó pillanatokig fog dolgozni az autón, így lehetséges, hogy a gépet először a téli teszten, és nem közvetlen előtte küldik ki a pályára egy forgatási napon, mint tették azt tavaly Navarrában. Azelőtt pedig Montmelóban forgattak, az aktuális teszthelyszínen.

A McLaren 2012 óta nem végzett a TOP-3-ban a bajnokságban. Akkor a Hamilton-Button duó a harmadik helyre hozta be a csapatot. 2013-ban és 2014-ben az 5., 2015-ben a 9., 2016-ban a 6., 2017-ben ismét a 9., míg tavaly a 6. hely volt az övék.

Legutóbb a 2012-es Brazil Nagydíjon nyert versenyt a McLaren, még Buttonnal. Ez volt az istálló 182 győzelme. A legutóbbi pole is ugyanerről a hétvégéről van, ami pedig Hamilton nevéhez fűződött.

Autóbemutatók a 2019-es szezon előtt:

Dátum Csapat Helyszín
február 11. Italy Toro Rosso Faenza?
február 12. France Renault United Kingdom Enstone
február 13. Canada Racing Point Canada Toronto
február 13. Mercedes-AMG
United Kingdom Silverstone
február 14. United Kingdom McLaren United Kingdom Woking?
február 15. Italy Ferrari Italy Maranello?
február 18. Switzerland Italy Alfa Romeo Sauber Spain Circuit Barcelona-Catalunya

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ketyeg az óra a Forma-1-ben, de messze a megállapodás
Következő cikk Hartley, aki pár perc alatt vált ex-F1-es versenyzővé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország