Alonso és Vettel fej fej mellett az előzési listán

Nem bír egymással a Forma-1 két nagy világbajnoka, már ami az előzéseket illeti, hiszen Fernando Alonso és Sebastian Vettel is 104 alkalommal hajtott végre sikeres előzési manővert a 2021-es szezonban.

Fernando Alonso, Alpine F1 signs autographs for fans

Fernando Alonso, Alpine F1 signs autographs for fans

Mark Sutton / Motorsport Images

Az idei év egyik nagy újítása, hogy a szezon végén megjutalmazzák azt a pilótát, aki a legtöbb sikeres előzést hajtja végre az idény során. Egyelőre úgy tűnik, hogy az összesen hat világbajnoki címig jutó két nagy klasszis kimagaslik a mezőnyből ebben a tekintetben.

Fernando Alonso és Sebastian Vettel is 104 sikeres manővert hajtott végre eddig idén, ezzel pedig az élen állnak az előzéseket összesítő listán. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy sem az Alpine, sem az Aston Martin nem tartozik az élmezőnyhöz, így hátrébbról indulva több lehetősége volt a két pilótának, hogy elérje ezt a szép számot.

 

A harmadik helyen a másik Aston Martinnal Lance Stroll következik, akit némi meglepetésre Carlos Sainz követ a listán. A spanyol idén teljesíti az első évét a Ferrarinál, és rögtön remek teljesítményre volt képes, amit a dobogói és a pontjai mellett az előzési lista negyedik helye is megerősít.

Az ötödik pozícióban Daniel Ricciardo áll 93 előzéssel, így a McLaren és a Ferrari között kiélesedő verseny nem csak a konstruktőri harmadik helyéért folyik. Még négy futam van hátra, így arra lehet számítani, hogy a két nagy rivális harca tovább folytatódik a különleges díjért.

A riválisok árgus szemekkel figyelik a Red Bullt és a Porschét – sajtóhír

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner utalást tett rá, ki lesz a Haas tartalékpilótája
Következő cikk Az F1 bemutatta a hibrideket népszerűsítő új logóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország