Alonso érdekes módon idegesítette Dennist a 2007-es hungaroringi incidens után

Fernando Alonso érdekes módon tolt ki akkori csapatfőnökével, Ron Dennisszel a hírhedt 2007-es hungaroringi időmérős incidens után: Dennis utálta, ha valaki villa nélkül evett gyümölcsöt, a kétszeres világbajnok ezt „használta ki”.

Lewis Hamilton, McLaren and Fernando Alonso, McLaren

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Amikor 2007-ben Lewis Hamilton és Fernando Alonso versenyzett a McLaren csapatánál, Ron Dennis volt a csapatfőnök. Hamilton rendkívüli sebességet mutatott az első F1-es évében is, és kemény harcot vívtak a kétszeres világbajnokkal.

Ennek az egyik kicsúcsosodására a 2007-es Magyar Nagydíj időmérőjén került sor, amikor a McLaren extra kört adott felváltva a versenyzőinek, viszont amikor Alonso következett volna, Hamilton ment ki először. Alonso azt mondta a csapatnak, hogy emlékeztessék Hamiltont a szabályra, viszont a brit újonc nem cselekedett másképp.

További híreink:

Így amikor Alonso a bokszban volt a Q3-ban, és a szerelők zöld jelzést adtak neki a folytatásra, a spanyol úgy döntött, hogy vár még 10 másodpercet – elmondása szerint azért, hogy elkerülje a forgalmat. Emiatt viszont Hamilton nem tudott még egy gyors kört futni, így Alonso szerezte meg a pole-pozíciót.

Azonban az FIA elkezdte vizsgálni a történteket, és végül 5 rajthelyes büntetéssel „díjazta” a feltartást. Az időmérő után pedig menni kellett a médiához nyilatkozni, Alonso pedig ezt egy barackkal a kezében tette meg, ami alapvetően nem kapott nagy hírverést önmagában akkoriban, a McLaren akkori kommunikációs igazgatója, Matt Bishop viszont évekkel később elárulta, hogy nagy jelentősége volt annak, hogy Alonso magával vitt egy barackot.

„Ronnak kényszerbetegsége volt a tisztítással kapcsolatban, és az egyik dolog, amit utált, az volt, ha az emberek villa és kés nélkül ettek gyümölcsöt. Szóval ha akartál enni egy nektarint, egy barackot vagy egy szilvát, Ron azt akarta, hogy vágd apró darabokra a gyümölcsöt, és aztán egy villával tedd a szádba a darabokat.” – mondta Bishop Natalie Pinkham podcastjében.

Race winner Fernando Alonso with Ron Dennis

Race winner Fernando Alonso with Ron Dennis

Fotó készítője: XPB Images

„Fernando pedig a legnagyobb és legérettebb barackkal érkezett meg a sajtótájékoztatóra, amit valaha láttam, leült Ron mellé, és hagyta, hogy a gyümölcs leve lefusson a szakállán, és hogy nyomokat hagyjon az állán.”

„Nem mindenki tudta, hogy ez mennyire fájdalmas volt Ron számára, de higgyetek nekem, Fernando tudta. Egyértelmű, hogy direkt csinálta a dolgot. Fernando egy kiváló versenyző, de emellett okos is.” – mesélte Bishop.

Aztán Alonso és a McLaren „házassága” csak egy évig tartott, 2008-tól már újra a Renault csapatát erősítette a spanyol, Alonso helyére pedig Heikki Kovalainen érkezett a McLarenhez.

 

Egy videós kvízjáték számotokra, amiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik F1-es aszfaltcsíkon hajtottunk körbe az F1 2019-ben, a Forma-1 hivatalos játékában. A pályán kívül gyakorlatilag mindent láthattok a videóban, ami segíthet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Sauber előállt a fenntarthatósági tervével
Következő cikk Will Buxton szerint Verstappen joggal öntelt, mert az önbizalmát alátámasztja a tehetsége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország