Alonso addig versenyez, amíg valaki nem lesz gyorsabb nála

Fernando Alonso nem szórakozásból ül a volánhoz, és elmondása szerint addig nem is fejezi be a pályafutását, amíg nem talál valakit, aki gyorsabb nála.

Fernando Alonso, McLaren, talks to a team member

Fernando Alonso, McLaren, talks to a team member

Mark Sutton / Motorsport Images

A kétszeres világbajnok tavalyi, utolsó forma-1-es idényében megnyerte a Le Mans 24 órás futamát, és azóta, hogy elhagyta a száguldó cirkuszt, még két sikerrel gyarapította trófeái számát, győzött a Daytona 24 órás viadalán, valamint a Sebring World Endurance Championship sikerét is elkönyvelhette. De a spanyol autóversenyző továbbra is nagyon aktív, tesztelte a Toyota Dakar-gépét, és már készül a jövő hónapban sorra kerülő Indianapolis 500-as versenyre. Alonso elmondása szerint minden lehetőséget megragad, és azt sem tagadja, hogy "az aszfalton kívül is vannak tervek".

"Ez olyasmi, amire még nem volt példa a sport világában, és én ezt keresem, a kihívásokat" - mondta Alonso, aki a héten ismét forma-1-es autóba ült, egy McLaren volánjánál tesztelt Bahreinben.

"Ez nem csak szórakozás. Néha olvasom, amikor tesztelek éppen valamit, hogy 'nagyon boldogok vagyunk, amiért jó szórakozol, de kérünk, gyere vissza az F1-be'. Mintha azt mondanák, hogy 'térj vissza a valódi munkádhoz'. De én nem csak szórakozom, amikor kipróbálok egy autót, nincs sok fogalmam róla. El kell magyarázzák a dolgokat. Full gáz és fék egy időben, amolyan rali-stílusban, mindent a nulláról megtanulni. " - jelentette ki a spanyol.

"Rengeteg erőfeszítés kell minden feladathoz, amelyet vállalok, rengeteg tanulás. Nem szórakozom csak. A nehézségek, a kihívás miatt csinálom, és remélhetőleg jobb versenyző leszek" - mondta a kétszeres F1-világbajnok.

 

Alonso a Forma-1 után annyi kihívással igyekszik megküzdeni, amennyi csak lehetséges, azért, hogy ő lehessen a "legjobb autóversenyző a világon". Bár a Forma-1-ben megunta a versenyképesség hiányát, ahogy maga is bevallotta, "mindenki azt gondolta, hogy mi vagyunk a legjobbak, de ha nincs meg a megfelelő csomag, nem tudod bizonyítani". Arra a kérdésre, hogy még hány évig tartja képesnek magát a versenyszerű megmérettetésekhez, Alonso nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy addig, amíg nem lesz valaki gyorsabb nála.

"Amíg van erőm, és amíg versenyképes vagyok. Talán egy nap beülök egy forma-1-es autóba, és lesz valaki, aki ugyanazzal az autóval gyorsabb lesz nálam. Ha jól tudom, erre még nem volt példa. Szóval még folytatom" - mondta magabiztosan Alonso.

Még több F1 hír:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris egyre jobb és jobb lesz a McLarennel
Következő cikk Heidfeld nem hitte volna, hogy Vettel ilyen sokra viszi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország