Alonso: A Toyotának és Comának köszönhetem, hogy befejeztem a Dakart

A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso az utolsó szakaszon negyedik, összetettben 13. lett élete első Dakar-raliján, amelyet elmondása szerint élvezett, és hálás érte.

Fernando Alonso, Warren Naude, chief mechanic Toyota Gazoo Racing

Toyota Gazoo Racing South Africa

Fernando Alonso a Dakar utolsó, 12. szakaszán a negyedik helyén végzett, összetettben pedig a 13. pozícióban végzett. A spanyol versenyző azt nyilatkozta, hogy élvezte az utóbbi két hetet, és a csapatának és a navigátorának köszönheti, hogy végig tudott menni.

„Jó volt a mai szakasz, tempó tekintetében egyértelműen ez volt az egyik legjobb szakasz. Elöl volt egy kis forgalom, defektet is kaptunk, ezzel együtt csak 3 perc volt a lemaradásunk. Azt gondolom, elég közel lettünk volna, ha nem hátráltatnak minket ezek a dolgok.”

További híreink:

„De elégedett vagyok, boldog vagyok, hogy itt lehetek. Nyilvánvalóan ez a világ legkeményebb ralija, és első próbálkozásra sikerült végigmennünk rajta. A legjobb csapat volt körülöttem, a Toyota Gazoo csapata, az autóban pedig Marc Coma volt velem. Nekik köszönhetem, hogy sikerült befejezni a versenyt. Nagyon hálás vagyok, és élveztem az utóbbi két hetet.”

Alonsótól megkérdezték, hogy szerinte a Dakar-e a világ legkeményebb versenye.

„Nos, azt gondolom, hogy igen, mert ez a motorsport egyetlen ágazata, amelyben egymást követő napokon versenyezned kell – két héten keresztül! A többi verseny, amelyeken indultam, nem tartottak tovább egy napnál. Még a 24 órás verseny sem.”

Még több F1 hír:

„12 nap alatt pedig rengeteg dolog történhet. 12 nap, 12 szakasz: ezen időszak alatt találkozni fogsz nehézségekkel, problémákkal, és nem csak te hibázhatsz, az autónak is ki kell bírnia a 12 napot a meglehetősen vad körülmények között.”

„Szóval ahogy korában is említettem, a toyotás srácoknak és az autónak köszönhetem ezt. Az autó nagyon erős volt, és el tudott vinni minket a Dakar legvégéig.” – nyilatkozta Alonso.

A 2020-as Dakart végül a spanyol Carlos Sainz nyerte meg Al-Attiyah és Peterhansel előtt. Alonso a Toyoták között negyedik lett – Al-Attiyah, Al Rajhi és De Villiers végzett előtte.


Felvételek a Dakar Rali 10. szakaszáról, ami Fernando Alonso számára különösen rosszul sikerült. A felborult Toyota azonban nem szenvedett súlyos károkat, így folytatni tudták a küzdelmet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tarolt a Kamaz a Dakar Ralin
Következő cikk Alonso: Ha indulok még a Dakaron, a győzelem lesz a célom

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország