Alonso: A McLarennel könnyebb lett volna a visszatérésem…

Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso azt nyilatkozta, hogy a McLarennel rövidebb lett volna az adaptációs folyamata, viszont most már nem kell gondolkoznia vezetés közben, az ösztöneire tud hagyatkozni.

Fernando Alonso, Alpine A521, arrives in Parc Ferme

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2018 végén távozott a Forma-1-ből, ahova 2021-ben az Alpine csapatával tért vissza – a francia istállóval 1+1 éves szerződést kötött, nemrégiben pedig a vezérigazgató Laurent Rossi arról nyilatkozott, hogy jó úton halad a hosszabbítás felé a spanyol.

Az első hétvégéken még Ocon volt előrébb a két Alpine-pilóta közül, Alonso viszont az utóbbi versenyeken kifejezetten jól teljesített, és az Azeri Nagydíj óta minden futamon pontot szerzett, így az egyéni pontverseny 11. helyén áll.

A 39 éves pilóta azt nyilatkozta, hogy szerinte gyorsabban tudott volna alkalmazkodni, ha nem az Alpine, hanem a McLaren csapatával tér vissza az F1-be.

További híreink:

„Szerintem a szezon elején szükségem volt néhány versenyre ahhoz, hogy mindenhez hozzászokjak az autóban, nemcsak az F1-es autóhoz, hanem magához a Renault-hoz is. Azt gondolom, hogy rövidebb lehetett volna az adaptációs folyamat, ha a McLaren-stílushoz és a McLaren-kormányhoz térek vissza, a Renault-val pedig kicsit többet kellett dolgoznom.”

Alonso azt is elmondta, hogy a visszatérése utáni első futamokon még próbált óvatos lenni, nem akarta zavarba hozni magát esetleges hibákkal.

„Az első versenyeken meglehetősen óvatos voltam, nem akartam nagy hibát elkövetni. Mindenki azt mondta, hogy ’nézzük, hogyan teljesít Fernando a különböző kategóriák után, és hogy könnyű vagy nehéz lesz-e a visszatérés, és hogy mit gondolsz a fiatal generációról’.”

 

„Én pedig egyszerűen szerettem volt hiba nélkül teljesíteni a futamaimat, és lassan felépíteni az önbizalmamat. Most már több önbizalmam van, jobban ismerem az autót és a gumikat, már nem kell annyit gondolkoznom vezetés közben.”

„Most már csak az ösztöneimre hagyatkozom, minden automatikusan jön, ennek pedig örülök” – idézte Alonsót a GPFans.

Ezt küldte el Wolff e-mailben az FIA-nak a baleset után…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minden jel arra mutat, hogy megvan a Mercedes második 2022-es pilótája – német sajtó
Következő cikk Wolff elengedné a Forma-1-be a Williamsszel összeboronált FE-pilótákat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország