Alonso: A kocsi hátulja miatt még nem vagyok magabiztos, de örülök az eredménynek

Az Alpine-pilóta Fernando Alonso két év kihagyást követően a kilencedik helyre kvalifikálta magát, ezután pedig azt nyilatkozta, hogy a kocsi hátuljával nem teljesen elégedett, az eredményével viszont igen.

Fernando Alonso, Alpine A521

Zak Mauger / Motorsport Images

A 2018-as Abu Dhabi Nagydíj óta először vehet részt Forma-1-es versenyen a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki az Alpine csapatával a kilencedik helyre ért oda az időmérőn, míg csapattársa, Esteban Ocon a 16. lett.

A kvalifikáció után Alonso a Sky Sportsnak nyilatkozott arról, hogy a kocsi hátuljával nem elégedett még, de annak örül, hogy a kilencedik helyről rajtolhat vasárnap.

Még több F1 hír:

„Nehézkesen alakul a hétvégénk. Nem teljesen vagyok magabiztos az autó hátulja miatt, és a fék teljesítménye is más, mint korábban a teszteken volt” – kezdte Alonso.

„Ez még csak az idei első időmérő volt, ilyenkor nem igazán tudod, mire számíts, de elégedett vagyok azzal, hogy a kilencedik helyen végeztem. Reménykedtem abban, hogy a változó szélirány és a hidegebb idő feküdni fog a vezetési stílusomnak.”

Vettel: Természetesen mérges és csalódott vagyok!


A Forma-1-be 2021-ben visszatérő Aston Martin remek autót örökölt a Racing Pointtól azonban az AMR21-re már nem lehet úgy ráaggatni a másolt jelzőt, mint elődjére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2021-es Bahreini Nagydíj rajtrácsa!
Következő cikk Verstappen még jobb kört mehetett volna? – a holland sérült autóval ért el pole-t

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország