Alonso: A Ferrarinak már nem olyan magasak a várakozásai, mint Vettel idejében voltak

Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso úgy véli, hogy az ő és Sebastian Vettel idejében még magasabbak voltak a Ferrari csapatának várakozásai, most pedig a hosszú távot tartják szem előtt.

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

Fernando Alonso háromszor, Sebastian Vettel pedig kétszer végzett az F1-es egyéni pontverseny második helyén a Ferrari pilótájaként, azonban a maranellói istálló 2007 óta egyszer sem tudta elhódítani a versenyzői bajnoki címet.

A kétszeres világbajnok spanyol szerint, aki 2010 és 2014 között versenyzett a vörös alakulatnál, a Ferrari várakozásai ma már nem olyan magasak, mint az ő vagy Vettel idejében voltak, és inkább a hosszú távra fókuszálnak – ezt mutatja meg az is, hogy Leclerc és Sainz személyében két fiatal versenyzőjük van.

Még több F1 hír:

„Az én időmben és Sebastian idejében a Ferrari nem állt készen arra, hogy világbajnok legyen. Mindketten megpróbáltuk, és közel is kerültünk a végső győzelemhez, de végül nem jött össze.”

„Most pedig már másképp terveznek, most már nem annyira magasak az elvárásaik. Ezt tükrözi az is, hogy fiatal versenyzőket igazoltak. Már a hosszú távra gondolnak, és inkább fiatal versenyzőket építenek fel ahelyett, hogy a rövid távra fókuszálnának” – magyarázta Alonso az F1-Insider.com-nak.

A Ferrari tavaly a konstruktőri pontverseny hatodik helyén végzett, idén pedig a harmadik helyért vannak harcban a McLarennel – jelenleg a wokingi istálló előnye 7,5 pont a Scuderia előtt, és még 6 futam van hátra a szezonból.

Íme a 2021-es Forma-1-es USA Nagydíj menetrendje!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: A biztos jövő sokat segített a formajavulásban
Következő cikk Ayrton Senna unokaöccse pályára vitte az 1991-es V12-es McLaren MP4/6-ot (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország