Agag: Élő sport nélkül az emberek nagyobb eséllyel szegik meg a korlátozásokat

A Formula E, és az Extreme E sorozatok vezetője, Alejandro Agag szerint „minél hamarabb” vissza kell térnie a motorsportoknak ahhoz, hogy csökkenteni lehessen azoknak a számát, akik megsértik a koronavírus miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket.

Alejandro Agag, CEO, Formula E

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

A teljesen új Extreme E terepverseny sorozat első bajnoksága 2021 januárjában indulna el Szenegálban, és Agag szerint a koronavírus-járvány nem veszélyezteti a bajnokság indulását.

A Formula E-nek ugyanakkor félbe kellett szakítania a 2019-2020-as bajnokságát, eredetileg csak 2 hónapra függesztették fel a versenyzést, azonban ezt meghosszabbították egészen júniusig.

Alejandro Agag szerint a sporteseményeknek minél hamarabb vissza kell térnie a képernyőkre, hogy arra biztassák az embereket, maradjanak otthon, és kövessék az országok által bevezetett korlátozásokat.

Még több F1 hír:

„Minél hamarabban vissza kell térnie a sportoknak” – mondta Agag az Extreme E online sajtótájékoztatóján. „Még akkor is, ha zárt kapuk mögött, és valószínűleg muszáj lesz így tartani, de az embereknek szüksége van szórakozásra, amíg otthon vannak.”

„Ha nem tudsz nekik semmit nyújtani, ha nem adsz nekik szórakozást, akkor nagyobb eséllyel szegik meg a korlátozásokat. A sportnak ebben nagy szerepe lehet. Azért remélem, nem a zárt kapus sporté a jövő, mert az elég szomorú jövőkép lenne.”

„Én is támogatom azt, hogy legyen sport zárt kapuk mögött, mert valamit muszáj a rajongóknak nyújtani. A sport egyfajta szociális szerepet fog betölteni a koronavírus-járvány alatt.”

Extreme E Odyssey 21 prototype

Extreme E Odyssey 21 prototype

Fotó készítője: Extreme E

Agag azt is elmondta, hogy az Extreme E, amely a résztvevőket és az autókat saját hajóján, az RHS St Helena tengerjárón viszi egyik helyszínről a másikra „majdnem vírus mentes lehet.”

„Amikor kitaláltuk az Extreme E sorozatot, nem tudtuk, hogy világjárvány lesz, vagy, hogy lesz egy ilyen vírus. De, hogyha belegondolnak, akkor az Extreme E egy szinte vírusmentes sport, az egyetlen, amelyet úgy terveztek, hogy nézők nélkül menjen.”

„Semmilyen publikum nincs az eseményeinken. Egy hajón van mindenki, és le tudunk tesztelni mindenkit, aki a fedélzetre szállna. Biztosítani tudjuk azt, hogy a hajó COVID mentes legyen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 1 évvel halasztják az FIA Motorsport Játékokat
Következő cikk Bereznay már az élen áll a Hungaroring E-sport Bajnokság selejtezőjében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország