Abiteboul továbbra is frusztrált Ricciardo „elsietett” döntése miatt

A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul szerint a csapat 2020-ban mutatott előrelépése kellő magyarázatot ad arra, hogy miért volt annyira frusztrált, amikor Daniel Ricciardo aláírt a McLarenhez.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Charles Coates / Motorsport Images

A 2020-as szezon előtti pilótakeringőt a Ferrari indította el, amikor bejelentették, hogy nem hosszabbítják meg Sebastian Vettel lejáró szerződését, majd az utódját is megnevezték, a McLarentől érkező Carlos Sainzot.

A McLarennek sikerült az egyik legkeresettebb szabadügynököt, Daniel Ricciardót leszerződtetnie, akinek szintén lejár 2020 végén a szerződése a Renaultnál.

Cyril Abiteboul igen frusztrált volt az ausztrál távozásának bejelentésekor, és azt nyilatkozta, hogy „a töretlen magabiztosság, egység, elköteleződés mindennél fontosabb értékeket jelentenek egy gyári csapat számára.”

A felek a szezon kezdetére maguk mögött tudták hagyni az ügyet, és Ricciardo remek teljesítményt nyújt idén, három 4. helyezésével a kötelezőnek mondható 5. hely már meg van a konstruktőri bajnokságban a francia alakulat számára.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Lance Stroll, Racing Point RP20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Abiteboul úgy érzi, bebizonyosodtak a fejlődéssel kapcsolatos várakozásait, de elismerte, hogy ezt nem tudta bizonyítani Ricciardonak a szezon kezdete előtt.

„Szerintem mindenki érezhette a csapatm és az én frusztrációmat is, amikor ezt bejelentették” – nyilatkozta a francia szakember az Autosport/Motorsport.com-nak adott exkluzív interjújában. „Éreztem, hogy jön az előrelépés, hogy a csapat és az autó is jó irányba tart.”

„Sokkal több minden van még a várólistánkon, amit Daniel nem is vezethetett még. Ismertem az adatokat, de azok csak számok, és tudom, hogy mi, és az előző csapata is sokat ígérgetett már neki.”

Daniel nagyon érzékeny karakter, de egyértelműen előrelépést ért el idén. Sokkal jobban bízik a csapatban és az autóban, és kiváló a kapcsolata a versenymérnökével is. Végre vannak látható bizonyítékai ennek.”

Daniel Ricciardo, Renault F1 with Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 with Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Abiteboul szerint a legfontosabb tanulság, amit levontak Ricciardo történetével kapcsolatban az az, hogy egy pilótának több, mint egy évbe telhet, mire eléri a teljes potenciálját a csapatban, így a jövőben is inkább hosszútávra fognak tervezni.

„Maximálisan igaz az, hogy teszel egy lépést hátra az új pilótával, mielőtt előre sikerülne. Ezt látjuk idén, és ezt akarjuk folytatni a jövőben is, mert egyértelműen stabilitást hoz a csapatba. Az első év mindig az alapok lefektetéséről szól, szóval több ideig meg kell tartanunk a pilótáinkat, ha folyamatosan lépni akarunk előre.”

A Renault Fernando Alonsót szerződtette Ricciardo helyére, aki legalább 2022-ig marad.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Masi Vettel kritikáit is lesöpörte az asztalról
Következő cikk 2021-es pilótapiac: Hárman be, hárman meg ki?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország