A Williamsnek hátrafele kellett elindulnia, hogy előrejussanak

A Williams versenyzője, George Russell szerint az, hogy az alapheyzetig visszamentek a 2019-es autóval része volt annak, hogy "két lépést tegyenek hátra, hogy utána hármat előreléphessenek."

George Russell, Williams Racing FW42

Fotót készítette: Gareth Harford / Motorsport Images

A Williams a 2018-as szezonban a mezőny végéig bukdácsolt, az idei évet pedig még rosszabbul kezdték, lévén autójuk tempója elmaradt a többiekétől, és ezzel még távolabb sodródtak a középmezőnytől. A csapatnál azonban határozottan állítják, hogy a kocsi alapja előrelépés tavalyhoz képest, csupán agresszív fejlesztésekre van szükségük. Az újonc George Russell még a Brit Nagydíj helyszínén nyilatkozott így:

„Lépésről-lépésre haladunk pillanatnyilag. Tavaly borzalmas éve volt a csapatnak, sokat akartak változtatni a felépítésükön, ez pedig azt jelentette, hogy gyakorlatilag két lépést kellett hátra tenniük, hogy hármat léphessenek előre. Az alapjai most már megvannak annak, hogy a szezon hátralévő részében gyorsíthassunk az autón, és bízok abban, hogy ez meg is fog történni.”

Még több F1 hír:

Doug McKiernan 2018 elején csatlakozott a csapathoz, és miután az aerodinamikáért felelős főmérnök, Dirk de Beer pár hónap után otthagyta a Williamst, ő vette át tőle ezt a szerepkört, majd miután idén Paddy Lowe előbb ideiglenesen, majd végképp távozott, már az autó teljes tervezése az ő kezében van. Az istálló megbízott igazgatója, Claire Williams osztja pilótája optimizmusát:

„Mindenki tudja, mennyire kulcsfontosságú az aerodinamika a mai F1-ben, és nekünk egyértelműen van még hova fejlődnünk ebben a tekintetben. De tavaly nagy változások álltak be nálunk ezen a részlegen, és Doug McKiernan érkezésével teljesen megváltoztattuk az ehhez való hozzáállásunkat, amikor az autó fejlesztésének nekifogtunk. Az ilyen drasztikus változásoknak mindig idő kell, hogy leülepedjenek, szinte az alapokig kell visszamenni, és pont ezt tette az aero-csapat tavaly. Egyszerűen kellett nekik egy kis idő. Mindenesetre most már felfelé ívelni látjuk a teljesítményünket ebben a tekintetben, amit jó látni.”


17 esztendővel ezelőtt Michael Schumacher ötszörös világbajnok lett, amivel beérte a legendás Juan Manuel Fangio F1-es rekordját, mely évtizedeken át megdönthetetlennek tűnt.

A Williamsnél a következő futamokra is terveznek fejlesztéseket, amelyek közelebb hozhatják őket a mezőnyhöz, de a 2020-as autó építéséhez is hasznos információkat adhatnak. Dave Robson versenymérnök így jellemezte a jövőre való felkészülést:

„Ezek közül sok már akkor a terveink között volt, mielőtt a téli tesztek elkezdődtek volna. Természetesen a szélcsatornában az autó messze elmarad a többiektől, ezért, és mivel a jelenlegi Forma-1-nek ez a lényege, a fejlesztések elsősorban aerodinamikai jellegűek lesznek. Ez az a rész, ahol a legtöbbet kell hoznunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szujó Zoltán a Rádió 1 vendége lesz
Következő cikk Nagyon komoly: Hamilton Vs. Wolff egy legendás Mercedesszel (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország