A Williams csapatfőnöke szerint Albon leigazolásával bizonyítottak

A Mercedesszel való szoros együttműködés ellenére a Williams kézzel-lábbal tagadja, hogy fiókcsapat lenne. Csapatfőnökük, Jost Capito szerint ezt az üzenetet nyomatékosították is Alexander Albon igazolásával.

Alex Albon, Williams

Fotót készítette: Williams

Jost Capito, a Williams csapatfőnöke úgy véli, bizonyították önállóságukat azzal, hogy a Mercedes-kötődésű Nyck de Vries helyett Alexander Albon leigazolása mellett döntöttek.

A Williams épp akkor kénytelen lemondani a mezőny egyik legnagyobb tehetségeként számon tartott George Russellről, amikor a csapat fejlődése a nehéz éveket követően az eredményekben is kezdenek megmutatkozni. 

Még több F1 hír:

A grove-i istálló azt az Alexander Albont választotta Russell helyére, aki bár a brithez hasonlóan meggyőző eredményeket ért el az utánpótlás szériákban, a Red Bullnál jelen lévő nagy nyomás közepette nem tudott kibontakozni.

„Nem tudom, milyen a légkör a Red Bullnál vagy más csapatoknál. Csak arról tudok beszélni, hogy nálunk milyen” – idézi a Williams csapatfőnökét, Jost Capitót a The Race.

„A versenyzőinken szerintem látszik, hogy szeretnek a csapatnál lenni. A lehető legtöbbet tudjuk kihozni belőlük, amihez a megfelelő bánásmód és az elfogadó környezet a kulcs.”

„A versenyző dolga nem csak annyiból áll, hogy a nagydíj hétvégéjén megjelenik, majd vasárnap hazamegy. A csapattal közösen utaznak, együtt dolgozunk a gyárban, ott készülnek fel a versenyre, tehát szerves részei a csapatnak.”

„Biztos vagyok benne, hogy Alex is örömmel tesz majd hasonlóképpen. Ez volt az egyik ok, amiért őt választottuk.”

„Olyan versenyzőt kerestünk, akinek van F1-es tapasztalata, de a pályája még felfelé ível. Egy sikeres csapatnál állandóságra van szükség. Hosszú távú megoldásként tekintünk rá.”

A brit-thai leigazolása Capito szerint azt is bizonyítja, hogy a Williams egy teljesen független csapat, aki önállóan hozhatja meg döntéseit.

„Nem csak az a fontos, ki birtokolja a csapatot, hanem az is, hogy ne legyen külső befolyás. A függetlenség a partnereink számára is vonzóvá tesz minket. Azt kapják, amit ígérünk nekik, nincsenek apró betűs részek.”

„Kizárólag az érdekel minket, hogy a Williamsből ismét világbajnok csapat legyen. Ez minden partnerünk célja, senkinek nem vagyunk a marketingeszköze. Azért vagyunk itt, hogy versenyeket nyerjünk” – nyomatékosította.

Az F1 széleskörű felmérést végzett, a számok alapján lehet okuk az elégedettségre

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Melbourne 4 DRS-zónával rendezne sprintfutamot
Következő cikk Vettel nem vágyik a legtöbbet előző versenyző díjára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország