A Toro Rosso újoncát is lenyűgözi a Honda megbízhatósága

Alexander Albon egyelőre nagyon bizakodó, de ötlete sincs, hogy miért harcolhat az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, mely élete első versenye lesz a Forma-1-ben.

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A thai újonc néz a legnagyobb kihívás elé, hiszen csak nemrég tehette meg az első F1-es kilométereit. A teszten kiválóan végzi a dolgát, és nemcsak gyors, konstans, valamint stabil. Akár meglepetést is okozhat a tapasztalt és sokat megélt Daniil Kvjat mellett.

Még több F1 hír:

A hetedik tesztnapon Albon 118 kört futott és a második legjobb időt autózta meg a Ferrari mögött.

„Egyértelműen elégedett vagyok a teszteléssel. Azt hiszem, ez végül jobb lett, mint amire számítottam. Természetesen ezek még mindig az első napok, és Melbourne-ig nem fogjuk tudni, hogy hogyan is állunk, de összességében elégedett vagyok.”

Sok kör, hiba nélkül.

„Ma is sok kört tettünk meg a csapattal. Elégedett vagyok a megbízhatósággal, ami a Hondának és a Toro Rossónak köszönhető. Alapvetően mindig szeretnéd megkapni az eltervezett kilométerszámot, és ez meg is történt. Közben pedig folyamatosan tanulok, és ez nem lett volna lehetséges, ha nincs meg az elegendő kilométer.”

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
14

Már az első verseny sok meglepetést hozhat, akár Albon részéről is.

„Még mindig nem hiszem el, hogy ott leszek a rajtrácson Melbourne-ben. Majd, ha ott leszek, akkor már elhiszem. Nem a legkönnyebb pálya, de izgatott vagyok miatta. Egyelőre azonban ötletem sincs, hogy hol lehetünk majd a csapattal. A tesztelés jól megy, de még senki sem mutatta meg az igazi lapjait. Talán pénteken, az utolsó napon más lesz a helyzet. Remélhetőleg, és akkor láthatjuk, hogy hol vagyunk. A középmezőny az, amit megcélzunk, de amíg nem vagyunk ott Melbourne-ben, addig nem igazán fogjuk ismerni a dolgokat.”

Az új STR eddig remekül megy, nincsenek igazán problémás részei, ami jó előjel.

„Elégedettek vagyunk az autóval. Van pár dolog, amin változtattunk ma, de jó munkát végeztünk azzal, hogy alkalmazkodunk a feltételekhez, valamint a pályához. Jónak tűnik. Egyelőre nem találkoztunk kellemetlen meglepetéssel sem. Az autó magas, közepes és alacsony sebesség mellett is többé-kevésbé következetes. Szóval a bizalom megvan benne. Nincs egy olyan terület sem, amit konkrétan meg kellene céloznunk. A finomhangolás azonban fontos. Van még pár dolgunk az utolsó napra.”

A Toro Rosso igazi specialistája annak, hogy egy újonccal dolgozzon.

„Remek a munka a csapattal. Ha statisztikailag megnézzük, akkor a Toro Rossónál dolgozott a legtöbb újonc, így valóban tudják azt, hogy egy ilyen pilótának mire van szüksége a fejlődéshez, nemcsak a vezetés területén, hanem az információkat tekintve is. Nagyon hasznosak voltak ezek a visszajelzések számomra, amiket kaptam tőlük. És ez nemcsak a pályára vonatkozik, hanem a pályára, valamint a médiára is. Ezek mind új dolgok számomra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly: Próbálkoztunk a gyors körökkel, de nem tudtam hozni Leclerc tempóját
Következő cikk Videón Gasly mai becsapódása a Red Bull-Hondával Barcelonából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország