"A Sebastiannal való kapcsolatunk megmérgezte a csapatot"

A 2007 és 2013 között a Red Bull csapatánál versenyző ausztrál ex-versenyző, Mark Webber a Sebastian Vettellel való csapaton belüli kapcsolatáról beszélt. A páros nevéhez számos emlékezetes pillanat fűződik, Webber szerint a köztük lévő viszony megmérgezte a csapat légkörét.

Mark Webber, Red Bull Racing and Sebastian Vettel, Red Bull Racing

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Sebastian Vettel a Red Bull pilótaprogramjának első ékköveként került 2009-ben a Red Bull csapatához, ahol a nála jóval tapasztaltabb Mark Webber csapattársa lett. A páros 2010 és 2013 között négy egyéni- és konstruktőri világbajnoki címet szerzett az osztrák istállónak.

2009 volt az első év, ahol a Red Bull konstrukciója győzelmi esélyekkel indult a világbajnokság futamain. Webber szerint a RB5 egy igazi „fegyver” volt.

Még több F1 hír:

„Már télen éreztük, hogy az autó jó lesz. Láttuk, hogy Adrian [Newey, a Red Bull főtervezője] elégedetten dörzsöli a tenyerét az új szabályok láttán. Tudta, hogy a módosításoknak köszönhetően nagy hatása lesz az autóra” – mondta Webber a Channel 4-nek.

„A Renault-val való kapcsolat nem volt mindig sallangmentes, mivel motorerő terén sokszor elmaradásban voltunk. Adriannak mindig az aerodinamikával és az autó vezethetőségével kellett kompenzálnia a motorból fakadó hátrányt.”

„Sebastian erőteljesen érkezett meg 2009-ben, mint az új csapattársam.”

„A Brawn GP nagyot ment az év elején Jensonnal, azonban a szabályok tisztázása után szárnyalni kezdtünk.”

„Sebastian Red Bull juniorként került a csapathoz, én pedig a korábbi évek alatt jelentős tapasztalatot szereztem.

„Seb fiatal kora ellenére nagyon gyors volt. A Red Bullnak szüksége volt az ő sikereire, hogy a pilótaprogramjuk a jövőben jelentős támogatáshoz jusson.”

„Ebből én is hasznot húztam, csakúgy, mint Adrian Newey jelenlétéből.”

„Az autó egy igazi fegyver volt, egy mérnöki mestermű.”


Mark Webber, Red Bull Racing RB6 Renault leads Sebastian Vettel, Red Bull Racing RB6 Renault

Mark Webber, Red Bull Racing RB6 Renault leads Sebastian Vettel, Red Bull Racing RB6 Renault

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Jól tudjuk azonban, hogy a két versenyző közötti kapcsolat a sikerek ellenére közel sem volt feszültségtől mentes.

Az olyan nagy port kavaró botrányok, mint a törökországi ütközés, vagy a Multi 21 Malajziában ahhoz vezettek, hogy a két versenyző közötti kapcsolat Webber 2013-as távozására teljesen megromlott.

Webber most arról beszélt, hogy nézett ki rivalizálásuk a színfalak mögött. A köztük lévő ellentét annyira megmérgezte a csapatot, hogy a Red Bullon belül klikkesedés alakult ki.

Arra a kérdésre, félretették-e rivalizálásukat a pályán kívül, Webber így válaszolt: „Egyáltalán nem. Esély sem volt rá.”

„Többször is megszegtük a professzionális együttműködés határait. A közös munkát illetően teljesen elvesztettem a bizalmam vele szemben.”

„Most jó viszonyt ápolunk, többször is váltunk üzeneteket egymással. Elég bort ittunk meg együtt ahhoz, hogy elengedjem a múltat.”

„A közös évekre visszatérve, a köztünk lévő ellentét komoly fejfájást okozott az egész csapatnak. 2010-ben a csapat első világbajnoki címe volt a hét, amiért mindketten harcban álltunk olyan versenyzők ellen, mint Lewis és Fernando. Az utolsó versenyen még négyen voltunk esélyesek, a csapatnak ez rengeteg fejfájást okozott.”

„Rengeteg nehéz helyzet volt köztünk, a csapat pedig elkezdett két részre szakadni. Christian számára nem volt egyszerű kezelni a helyzetet” – emlékezett vissza Webber.

Verstappen a Mercedesbe tart?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen előtt nyitva áll a Mercedes kapuja?
Következő cikk A Forma–1-nek alapvető kérdésekkel kell szembenéznie a Honda kivonulása után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország