A Sauber nagyon korán átállt Räikkönen 2019-es F1-es gépének fejlesztésére

Az Alfa Romeo Sauber F1 Team igen korán, gyakorlatilag a teljes erőforrásával, állt át a 2019-es autó fejlesztésére.

Kimi Raikkonen, Sauber returns to the pits

Kimi Raikkonen, Sauber returns to the pits

Jerry Andre / Motorsport Images

A Sauber a 2018-as szezont megelőző pár évben egyértelműen a rajtrács egyik leggyengébb autója volt. A Ferrari megérkezésével sokat változott a helyzet. Egyrészt nagyobb lett a költségvetés, új szakemberek érkeztek, másrészt modernizálták a gyárat, beleértve mindent, amitől a csapat versenyképesebbé válhat: a pályán és azon kívül.

Még több F1 hír:

Az újonc Charles Leclerc vezérként versenyzett a svájci istállóval, mellyel több remek eredményt is elért, nemcsak a versenyeken, hanem az időmérő edzéseken is a Q3-ban.

A Sauber egy remek alapokkal rendelkező kasztnival versenyezhetett, amit azonban nem fejlesztett sokáig. Sokkal inkább a koncepció megértésére és a beállítások módosítására koncentráltak, hiszen már nagyon korán átcsoportosították az erőforrásaikat a 2019-es autóra. Ez részben annak is betudható volt, hogy idén egy teljesen más első szárny kerül fel az F1-es autókra, ami gyakorlatilag a teljes aerodinamikára hatással van.

Antonio Giovinazzi, Sauber C37

Antonio Giovinazzi, Sauber C37

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Frederic Vasseur csapatfőnök a Motorsport.com kérdésére elmondta, nagyon bizakodóak az új autójukat illetően, amit már Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi fog vezetni.

„Az új autó fejlesztéseit már igen korán pokoli tempóban kezdtük el. A vállalat összes erőforrását korán átirányítottuk a 2019-es gépre. Bizakodóak vagyunk, de ha olyan szabályváltozások lépnek érvénybe, mint most ez a drasztikus, akkor soha nem tudhatod.”

„Akár rossz irányba is elindulhatsz, és ezt talán csak Barcelonában, a téli teszteken fogjuk megtudni, mert addig a pontig senki sem tudhatja, hogy mit csinálnak a többiek. Nagyon pozitívak az érzéseim. Még mindig javulunk, a hét minden napján, miközben ugyanazt a megközelítést alkalmazzuk, mint eddig. Nem tudom, hogy a többiek jó munkát végeznek vagy sem, de mi jól végezzük a dolgunkat.”

Mik lehetnek a célok 2019-re? A Sauber csapatfőnöke szerint legalább ugyanarra képesnek kell lenniük, mint tavaly, amikor a 4. és a 6. hely közötti istállókkal fel tudták venni a harcot.

„Ez lesz a cél.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein belevág a szimulátoros munkába a Ferrarinál
Következő cikk A hu.Motorsport.com csapata teljes állású szerkesztőt keres!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország