Egy újabb nagy szponzort veszít a Williams az F1-ben

A Williams F1 Team újabb szponzorokat veszít: a következő idényben a legendás brit csapat már nem fogja viselni a Rexona logóit. Az alapot továbbra is a ROKiT nyújtja, mely biztos háttérként szolgál.

George Russell, Williams Racing FW42

Jerry Andre / Motorsport Images

2014 végén egy többéves szerződést kötöttek a Unileverrel a Just Marketing International közbenjárásával, amely Zak Brown cége, és a spanyol AS lap szerint ez a megállapodás évente 15 millió eurót hozott a Williams konyhájára.

Még több F1 hír:

A Unilever azonban úgy döntött, hogy megnyirbálja a forma–1-es programját, főként annak köszönhetően, hogy a Williams teljesítménye az utóbbi években folyamatosan romlott. A csapat tavaly csak 1 világbajnoki pontot szerzett.

Egy Rexona szintű szponzor elvesztése elég nagy csapás a csapat pénzügyei számára, mert emellett a lengyel olaj- és gázvállalat, az Orlen támogatását is elveszítették, akik az idei évtől az Alfa Romeo Racing névadó szponzora lesznek.

De ezzel még nincsen vége a Williams pénzügyi veszteségeit érintő listának: két további, viszonylag kisebb támogatóval is szerződést bontottak, kiknek logóit szintén láthattuk a Grove-ban épített autókon – az egyik a Tata Communications (500 ezer euró), a másik pedig a Symantec (100 ezer euró).

A brit távközlési cég, a ROKiT marad továbbra is a csapat névadó szponzora, a velük kötött szerződést 20 millió euróra becsülik, azonban jelentős pénzösszegek érkezhetnek a Williams csapat számlájára, köszönhetően Michael Latifinek, aki a következő Forma–1-es idényben debütáló kanadai pilóta, Nicholas Latifi apja.

Az idősebb Latifi multimilliárd dolláros vagyon tulajdonosa, a hatalmas élelmiszeripari vállalat, a Sofina Foods vezetője, valamint a McLaren Csoport részvényese is (2018 óta). A fia és a Williams között kötött szerződés összegéről hivatalosan nem számoltak be, de egyes források szerint 30 millió euróról lehet szó.


Carlos Sainz Jr., a McLaren versenyzője megirigyelte csapattársa ultramodern szimulátoros berendezését, így most ő is vásárolt egyet magának, amivel még gyorsabbá válhat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hatalmas összegért kelt el Senna sisakja egy aukción
Következő cikk Verstappen majdnem kétszer annyi pénzt kap a Red Bulltól?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország