A Red Bull szerint a Honda már majdnem olyan erős, mint a Mercedes

Dr. Helmut Marko nagyon pozitívan nyilatkozott az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat követően, amit ugyan a két Mercedes nyert meg, a dobogó harmadik fokára Max Verstappen állhatott fel a Red Bull-Hondával.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Már a téli teszteken is jól látszott az, hogy az idei Honda messze más szinten lehet. Ami nem működött a McLarennel, az most a jelek szerint a Red Bullal egy olyan irányt vett, melyben mindig is hittek a japánok. Nem mellesleg az osztrákok voltak azok, akik meggyőzték a márkát arról, hogy az F1-ben maradjanak, először a Toro Rossóval, és immáron a Red Bullal is.

Még több F1 hír:

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíj összességében remekül alakult a csapat számára, legalábbis az egyik autót illetően, mivel Gasly egy rossz taktikai döntés miatt csak a rajtrács utolsó féléről várhatta a futamot, és végül nem szerzett pontot.

Verstappen azonban ott volt a dobogón, és erőből nyomta le a két Ferrarit, ami ugyancsak hatalmas meglepetés lehet. A Honda motorja a téli tesztekhez hasonlóan kifogástalanul működött, és elég erős volt ahhoz, hogy felálljanak vele a pódiumra. Ezzel nyilvánvalóan még nincsenek előrébb, mint a Renault-val voltak az elmúlt éveken, de a Hondában több lehet a potenciál.

A Red Bull Motorsport tanácsadója a német Auto Bild Motorsport kérdésére elmondta, nem voltak messze a Mercedes szintjétől: „A hétvégén semmilyen problémánk nem volt a motorral, ami majdnem azonos szinten ment a Mercedesszel.”

Max Verstappen, Red Bull Racing, 3rd position, displays his trophy

Max Verstappen, Red Bull Racing, 3rd position, displays his trophy

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Marko hozzátette, a Renault gyengébb motorja miatt az utóbbi években egy másfajta tervezést kellett követniük, ami természetesen hatással volt az aerodinamikára. A Hondával azonban már nem kell ebbe az irányba elindulniuk: „Ez már nem jelent problémát.”

Az osztrák egy kényelmetlen helyzetről beszélt az elmúlt esztendők kapcsán, mert kénytelenek voltak erős kompromisszumokat vállalni az aerodinamikában, amiben alapesetben rendre ők a legjobbak. Úgy tűnik, a Hondával már ezt nem kell megtenniük, így visszatérhetnek a régi tervezési filozófiához.

A Honda olyannyira boldog volt, hogy a márka egyik legfontosabb láncszeme, Yamamoto úr még el is sírta magát. Nem meglepő, mert 2008 óta ez volt az első dobogójuk a sportban.

Marko azonban nem elégszik meg ezzel.

„Nagyon jól kezdtük a szezont, aminek rendkívül örülünk, mert a lehető legjobb eredményt értük el. Mi azonban még többet akarunk ennél, még akkor is, ha jól kezdtünk. Győzelmekre van szükségünk, nem pedig a harmadik helyre. Most már biztosak vagyunk abban, hogy a Honda motorja minden szinten jól megy. Örömünkre szolgál, hogy a differencia már nem olyan nagy a Mercedeshez képest, de ahogy mondtam, még dolgoznunk kell a kasztnin, hogy mindenki ellen harcban lehessünk.”

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

A Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe is bizakodva tekint előre.

„Ezzel a remek kezdéssel és dobogóval kicsivel kisebb lett a nyomás. Ez egy újabb motivációt jelent számunkra a fejlődéshez. Ez egy jó eredmény. Folytatnunk kell a munkát, mivel a Ferrari és a Mercedes továbbra is nagy erőt képvisel.”

„A céljaink változatlanok, de egyértelmű különbségeket láthattunk a top-csapatok között. Vannak még adataink Barcelonáról, és immáron innen is.”

A Red Bull simán nyomta le a Ferrarit, de ez nem biztos, hogy reális.

„Óvatosan kell mindezt kezelnünk. A téli teszteken erősek voltak. Ezen a pályán azonban már gyorsabbak voltunk náluk, Nem tudjuk, hogy mi lesz, amikor ismét Barcelonában leszünk, ahol mindig erősek. Ez az autó jellemzőinek, a versenyző és a pálya kombinációja. Nem könnyű megmondani, hogy hol van a teljesítményünk. Egy másik helyen talán már más helyzetben lennénk. Általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy az eredmény és a versenytempó bátorító.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton Will Smith fiával pózolt az ausztrál rajtrácson
Következő cikk Villeneuve: „Leclercnek Vettel előtt kellett volna célba érnie”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország